Német tájakon robog velünk a busz. A delegáció most nem a szűk körű, önkormányzati, hanem népesebb, a városi civilek is velünk utaznak. Képviselteti magát a Német Nemzetiségi Fúvószenekar, a Német Nemzetiségi Vegyes Kórus, a Nyugdíjas Klub, a Templom Téri Általános Iskola, az Önkormányzat bizottságai és végül a polgármester úron kívül ketten a képviselők közül is.

Ennek a népesebb, 29 fős delegációnak az apropója az ünnep. Az ünnep, ami most a 15 éves partnerkapcsolatot illeti.

Mi is teszi az ünnepet? A legkívánatosabb az, ha a protokollárisan biztosított emelkedettség találkozik a szívekben megtermő érzéssel, és együtt zengenek tovább. Az ilyen alkalom kivételes. Alkalom, meg sok érzés és akarat szerencsés találkozása kell hozzá. Vajon lesznek-e most ilyen kegyelmi pillanatok, amik zálogai annak, hogy a kapcsolat fennmaradjon, és azt minél több polgártársunk ápolja és érezze magáénak. Ilyesmiket gondolok a hosszú utazás alatt.

A megérkezés a szokásos, szól a fúvószenekar, elénk sietnek a vendéglátók, és bemutatják egymásnak, a lehetséges új barátokat, a szállásadókat. Van, aki már ismeri őket, mert volt már korábban náluk, van, aki pedig újonnan ismerkedhet meg egy-egy gerstetteni polgárral, és részesülhet abban a megtiszteltetésben, hogy hirtelen feltárul előtte egy addig ismeretlen ember otthona, és ezzel egy kicsit ő maga, és az élete is. Ez a lehetőség már önmagában is az ünnep első ? és a polgárok már jól ismert kedvessége okán ?, a legmegbízhatóbb alapköve.

Az én vendéglátóm Peter Meier úr és kedves felesége. ő művészettörténetet és matematikát tanít a heidenheimi gimnáziumban. A lakásuk berendezése elegánsan mértéktartó, szellős, minimal art típusú. Minden csupa üveg. Másnap a reggelizőasztalt beragyogja a napfény, olyan mintha a kertben ülnénk. ők maguk is ilyenek, csupa ragyogás, csupa kedvesség.

Az ünnep első napjára tehát igazi kora nyári idő virrad ránk.

Megyünk Ulmba, várost nézni.

A legnagyszerűbb látnivaló az Ulmi dóm, a Münster, amelynek legszembetűnőbb vonása a világcsúcstartó torony, (160 m) amelynek építését Ulrich von Ensingen mester kezdte 1405 körül, és ami csak a 19. században fejeződött be. A magassági rekordnál sokkal érdekesebb ? de annak persze a feltétele ? a torony bravúros építészeti kivitelezése, mert a művészettörténetben új utakat kezd az a megoldás, ahogyan a hatalmas tömeget, a sokszorosan rétegzett kőrács-architektúrában feloldja a mester. A Münster belső díszítésének leghíresebb mestere Hans Multscher, aki datálhatóan 1427-ben tűnt fel Ulmban. A nyugati portál középpillérén áll, az oldalsebére mutató Vir dolorum, valamint a halotti leplét köpenyként viselő Krisztus, ezek a leghíresebb alkotásai a templombelsőben. Az utóbbi naturalizmusa és megdöbbentő szuggesztivitása messze előremutató a művészettörténetben. Jelentős még a dóm Besserer-kápolnájának üvegablak sorozata, valamint a Karg patrícius által, 1433-ban állíttatott oltár.

Ugyancsak Multscher készítette az ulmi városháza homlokzatának dekorációját 1427-1430 között. A Hartmann mester által, korábban megkezdett választófejedelem sorozatot tovább folytatta. A déli ablak osztóira került ábrázolásoknak magyar vonatkozása is van, hiszen a heroldjai között ábrázolt IV. Károly császár jobbján a mi Zsigmond királyunk áll, úgy is mint fia, és úgy is mint német választófejedelem. De ott látható a homlokzaton a híres Ulmer Schachtel nevű vízi jármű ábrázolása, amelyre úgy kell feltekintenünk, mint az örményeknek az Ararátra, Noé bárkájának a deszkáit fürkészve. Mi ezen a vízi alkalmatosságon pedig azt a szállítóeszközt tisztelhetjük, amelyen az őseink érkeztek meg valaha, a választott új hazájukba.

Ha lesétálunk a Duna-partra, ott az egyik városkapu mellett emlékmű is tanúsítja ezt, a városfalon pedig ott vannak a Donauschwabenek által benépesített régiók címerei.

Ez is ünnep nekünk, mert nem lehet az eredet helyét, meghatottság nélkül szemlélni.

A folyó itt egyébként Baden-Württemberg és Bajorország határán fut.

Az ünnep igazi fénypontjának bizonyult este az a hangverseny, amelyet a heldenfingeni Kliffhalléban adott a három város (Gerstetten, Cébazat, és Pilis-vörösvár) zeneiskoláinak muzsikusaiból álló ?fesztiválzenekar”, a Trina, amely külön erre a célra verbuválódott. Honlapjuk is van: www.trina-orchestra.eu.

Ez az alkalmi együttes 60 főt számlált, amelyből 7 gyerek volt vörösvári, (3 fő zenetanár kíséretében.) Az elképesztően magas zenei színvonal azt a csaknem egyhetes munkát dicséri, amelyet ők a három zeneiskolai vezető (Thomas Neumann, Yann Maniez és Szlovencsák Péter) irányításával a kapfenburgi kastély Akadémiáján végeztek.

Az eredmény igencsak meggyőző volt. A színes műsor, különböző népszerű darabok válogatása volt, Brahmstól, Edit Piafig. Különösen ki kell emelni azokat a darabokat, amelyek az igen tehetséges ütősöknek adtak teret. Közülük név szerint is megérdemli, hogy megemlítsük Josserin Hazardot, azt a francia fiút, aki a cébazati zeneiskola volt ütős diákjaként a vibrafont és más ütős hangszereket kezelte, igen magas színvonalon. El lehet képzelni azt a tüzet, amelyet a Mambo Jambo című Perez Prado darabbal gyújtottak a színpadon, meg a lelkünkben.

Két szólóban közreműködtek a zeneiskolai vezetők is: Massenet Thaisának a meditációjában Thomas Neumann hegedült, Szlovencsák Péter pedig Philippe Merien: Description, című darabjának a zongoraszólójával excellált. Mellesleg a szerző szintén a francia zeneiskola volt diákja. Külön ki kell emelni Yann Maniez urat, a cébazatiak vezetőjét, aki sokoldalú zenei tehetségnek látszik, ő irányította egész este ezt a pompás együttest. Mikor a koncerten a dolga véget ért, akkor beült a városi fúvószenekarba fuvolázni.

Olyan mértékű volt a lelkesültség a Kliffhalléban, ami itt is igazi ünnepet teremtett.

A hivatalos jubileumi ünnepségekre május elsején délben került sor, a gerstetteni Ünnepi és Tornacsarnokban. A polgármesterek beszédeket mondtak:

Roland Polaschek polgármester úr beszédének a fő gondolatát azzal vezette be, hogy idézte Karol Wojtila, a későbbi II. János Pál pápa 1978-as felszentelésekor mondott szavait: ?Én egy távoli országból származom.” Utalt arra, hogy ez a megállapítás akkor igaz volt politikailag is, hiszen tartott még a hidegháború a Kelet és a Nyugat között, igaz volt a mi országaink közötti viszonyra is. De mára ez a távolság politikai értelemben elolvadt, ami megmaradt, az csupán a 850 km-es földrajzi távolság a városaink között. Felhívta a figyelmet arra, hogy a barátságokat ápolni kell, azok csak a személyes kapcsolatok megőrzésén és fejlesztésén keresztül maradhatnak fenn. Méltatta, a kapcsolatot 1984-ben megteremtő Eduard Gillitzer urat, aki még itthon, Ürömön született, majd köszöntötte, és meg is ajándékozta őt, mindannyiunk Edi bácsiját, egy jubileumi aranytűvel. Hozzá már sokunkat baráti érzések fűznek ebben a delegációban is. Polaschek úr köszönetet mondott a kapcsolatot kézben tartó bizottság képviselőinek, Sax Lászlónak, Franz Neardnak, valamint Joseph Chalensonnak. Végül megajándékozta a mi zeneiskolánkat egy trombitával.

Gromon István polgármester úr a beszédében áttekintette a partnerkapcsolat eddigi állomásait, majd köszönetet mondott Roland Polaschek polgármester úrnak, valamint a civil szervezeteknek és a polgároknak, mindenkinek, aki eddigi munkájával, barátságával segített fenntartani és tartalmat adni ennek a hivatalosan 15 éves partnerkapcsolatnak. Végezetül szólt a Magyarországon jelenleg zajló változásokról, a közelmúltban elfogadott új Alkotmányunkról, valamint ismertette a szűkebb pátriánkban, Pilisvörösváron az utóbbi időkben lezajlott fejlesztéseket.

Végül egy nagyon kedves meglepetés következett, egy igazán alkalmilag felállt együttes örömzenéje: hiszen fel kellett avatni, ?be kellett fújni” az újonnan kapott trombitát. Aki fújta, Peller Gergő, akik kísérték: Tagscherer János harmonikázott, Sárvári Kristóf tubán játszott, Fischer Bence is trombitált, és Valachi Bence fújta mindehhez a harsonát.

Talán ezekből is kiderül, hogy ez a jubileumi hivatalos ünnepség is ünnep volt a javából.

Délután a vasúttörténeti múzeumot néztük meg, és mellette pedig egy szépen kialakított geológiai múzeumot. Heldenfingenben található ugyanis egy jurakori (150 millió éves) korallzátony, amelynek kipreparált kövületeit egy olyan kiállításon tárják a nagyközönség elé, amelyben a Sváb-Alb eme érdekes ősmaradvány együttese, egy földfejlődés-történeti kiállításba van, példaértékűen beágyazva.

Aztán közös pillantás a víztoronyból, aminek a vége nyári záporba torkollott.

Hétfő reggel, búcsúzás, ígéretek, aztán hosszú, viszontagságos út hazafelé.

Ahogy a német ?kultúrtáj” lassan átváltozik az ?ős, buja földdé”, úgy engedjük el magunkban az ünnepet, oldjuk fel emlékezéssé, megyünk újra a hétköznapok felé, mi ennek a kapcsolatnak a szerencsés letéteményesei.

Dr. Kutas Gyula

(Forrás: Vörösvári Újság)