Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Boros Zoltán atya pappá szentelésének 25 éves jubileumán (2016. 07. 05.)

2015-07-05

Kedves Zoltán Atya, kedves Testvérek!

Személyesen Zoltán atya kért meg arra, hogy a mai ünnepi szentmise végén én is szóljak néhány szót. Nem részletezte, hogy a felkérés az egykori munkatársnak szól (négy évet dolgoztunk együtt Zoltán atyával), vagy a polgármesternek, vagy egyszerűen a barátnak. Így most mind a három minőségemben szólók, de talán a három közül az utóbbi a legfontosabb.

Amikor keresgéltem a zsoltárok között, hogy melyik lenne az, amelyik a legjobban kifejezi a mai ünneppel kapcsolatos érzéseimet, akkor a 92. zsoltárt tartottam a legalkalmasabbnak, ebből szeretném felolvasni most az első néhány sort.

„Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni;
reggel hirdetni irgalmadat, éjszaka meg hűségedet,
tízhúrú hárfával és lanttal, énekkel és muzsikával.
Tetteid, Uram, örömmel töltenek el, kezed művein ujjongok:
„Mily fönségesek a tetteid, Uram, s gondolataid nem lehet kifürkészni!""

Azért választottam ezt az idézetet, mert az öröm és a hála szólal meg benne, és úgy gondolom, hogy a mai ünnepen bennünk is ez a két érzés keveredik. Az öröm, ami alapvetően emberi dolog, és akkor van bennünk, ha valami jó dolog történt velünk, ha szeretnek bennünket, ha sikerült valami. És a hála, ami már több mint emberi, mert Isten felé irányul, hiszen tudjuk, hogy a jó dolgokat alapvetően neki köszönhetjük, s csak kisebb részben a saját szorgalmunknak, akaratunknak, törekvésünknek.

Az ilyen szép ünnepen, mint a mai, szokás felidézni az ünnepelt életútjának főbb állomásait. Úgy gondolom, hogy ezt ma is érdemes megtennünk – annál is inkább, mert az utóbbi két hétben sokan kérdezgették tőlem: hány éves is tulajdonképpen Zoltán atya, hány évet volt Vörösváron stb. És mivel Zoltán atya a mai beszédében is utalt arra, hogy a keresztény ember nem lehet hiú, úgy gondolom, el is árulhatjuk ezeket a titkokat.

Nos, Zoltán atya 1961-ben született, tehát az idén 54 éves. Harminc évvel ezelőtt, 1985-ban, 24 évesen kérte felvételét az Esztergomi Papnevelő Intézetbe, azaz a szemináriumba. Ez a lépés egy kicsit eltért az átlagtól, mert a hivatást érző fiatalok az esetek többségében rögtön az érettségi vagy a diploma megszerzése után jelentkeznek papnak, Zoltán atya viszont több éves munkaviszony után, katonaviselt felnőtt emberként jelentkezett Takács Nándor püspök úrnál. Elhatározásában ki is tartott, és a szeminárium elvégzése után 1990. június 24-én, 29 éves korában szentelte őt pappá dr. Takács Nándor püspök úr. Újmisés papként Zoltán atya először Budakeszire került káplánnak, majd 1992. augusztus 1-jén, 31 évesen került Pilisvörösvárra, szintén káplánnak, Labbant Lajos plébános úr mellé.

Természetes viselkedésével, szerénységével, szolgálatkészségével, mindenki iránt való nyitottságával, közvetlenségével, gyakorlatias hozzáállásával Zoltán atya hamar megszerettette magát Vörösváron. Szimpátiát vívott ki magának hívők és nem hívők, templomba járók és templomba nem járók, fiatalok és idősebbek között egyaránt. Olyannyira, hogy két és fél év múlva, 1995 elején, amikor Labbant Lajos plébános úr meghalt, Takács Nándor püspök úr – fiatal kora ellenére – a 34 éves Boros Zoltán atyára bízta az egyházmegye egyik legnagyobb plébániáját: 1995. február 2-ától adminisztrátor, majd 1996-tól Pilisvörösvár plébánosa lett.

Zoltán atya minden erejével igyekezett megfelelni a bizalomnak. Lelkiismeretesen, nagy hivatástudattal végezte munkáját, mindenkinek igyekezett segíteni, amiben tudott, és mindenben példát mutatni a híveknek. Prédikációiban – ahogy a mai beszédében is – gyakran buzdított Jézus példájának és tanításának követésére, az imádságra, a keresztény tanúságtételre. Sokszor beszélt a józan emberi gondolkodásról, a megbocsátás szükségességről, a békességre törekvés fontosságáról.

Mindezek közben nagy hangsúlyt helyezett az egyházközségi élet tárgyi feltételeinek javítására is. Működése alatt szinte minden egyházi épületünk megújult. Ha itt a nagytemplomban és a környékén körülnézünk, mindenütt látjuk a keze nyomát: neki köszönhető a nagytemplom körüli térburkolat készítése, a templom külső tatarozása és a tető felújítása, az áldoztató rács eredeti helyére való visszatétele és a szentély rendezése, a II. világháborúban elvitt nagyharang pótlása, a Boldog Gizella szobor felállítása, a templom oldalában lévő Millenniumi emlékmű készítése, az orgona felújítása és a templom belső felújításának előkészítése. Tágítva a kört: az ő nevéhez kötődik a Szabadság-ligeti templom nagyharangjának elkészítése és a padok megvásárlása, az Erdei kápolnának teljes felújítása, a Kálvárián a gravírozott stációképek készítése és a kápolna külső tatarozása, a Szent Flórián kápolna teljes felújítása, a Vásár téri kápolna teljes felújítása, a plébániaépület felújítása, a bányatelepi templom felújítása, a ligeti templom tornyának megépítése és benne a harang elhelyezése.

Ezt a sok-sok munkát Zoltán atya igazi keresztény szellemben, csendben, szerényen végezte, mindenféle feltűnés nélkül. Egy teljes tanári állásnak megfelelő óraszámban, heti 20 órában tanított hittant, emellett elvégzett heti 3-4 temetést, elmondott hétköznapokon kettő, vasárnap általában három misét, megtartotta szombatonként esküvőket, az erdei kápolnai német szentmisét, a jegyesoktatásokat, az elsőáldozási és bérmálási oktatásokat... Olykor egyedül, máskor egy-egy kezdő káplánnal vagy nyugdíjas kisegítővel az oldalán. Olykor többet is vállalt, mint amit a szervezete elbírt. A magam részéről úgy gondolom, hogy ez a sok-sok munka is hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó vörösvári éveiben az egészségi állapota sajnos megromlott.

Nagyon jól emlékszem azokra a hetekre, amikor 2008-ban kiszivárgott a hír, hogy Ambrózy Tamás atyát – aki nagy örömömre most itt van velünk, s aki Zoltán atya utolsó káplánja volt – Csákvárra helyezik plébánosnak. Zoltán atya akkoriban egyfolytában azon tűnődött, hogy hogyan fogja egyedül ellátni a három egyházközséget: Pilisvörösvárt, a Bányatelepet és Pilisszántót. A kérdésre a Jóisten Zoltán atya kiújult betegségén keresztül adott választ: egyértelművé vált, hogy ebben az állapotban ezt a feladatot nem lehet ellátni. Zoltán atya ekkor kérte elhelyezését egy kisebb, nyugodtabb helyre. Spányi Antal püspök úr elfogadta kérését, és 16 éven vörösvári szolgálat után, 2008. augusztus 15-én Érd-Tusculánum plébánosává és Érd-Óváros adminisztrátorává nevezte ki.

Mindennek immár hét éve, de Zoltán atyát és az értünk végzett munkáját Vörösváron senki nem felejtette el. Jól mutatja az iránta való szeretet és megbecsülést, hogy ma ilyen sokan vagyunk itt (múlt héten talán fele ennyien voltunk a 10-es misén). A Facebookon az ezüstmiséjéről szóló hirdetést – tegnap megnéztem – két hét alatt 3338-an tekintették meg. Tudjuk, hogy ennyi ember nem jár templomba Vörösváron (talán a negyed része), ez is azt mutatja, hogy Zoltán atya nemcsak a hívek között vívott ki magának elismerést és szeretetet, hanem sokkal szélesebb körben.

A mai ünnepen ezért mindnyájunk nevében szeretném megköszönni Zoltán atyának a pilisvörösvári hívekért végzett 16 éves szolgálatát, és a máig tartó barátságát. Köszönetünk jeléül szeretnék átadni két kis ajándékot: egy fényképet, ami 2007-ben készült itt a templomban, azon a szentmisén, amelyen Zoltán atya pilisvörösvári működésének 15. évfordulóját ünnepeltük; és mivel az ember testből és lélekből áll, egy földiesebb ajándékot is hoztam: egy üveg bort. Ezeket átadva kívánok Zoltán atyának mindannyiunk nevében sok erőt, jó egészséget, türelmet a betegség keresztjének a viseléséhez, és Jóisten áldását!

Pilisvörösvár, 2015. július 5.