Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

A XXIII. VÖRÖSVÁRI NAPOK MEGNYITÓ ÜNNEPSÉGÉN

2014-08-16

Az első német telepesek Vörösvár községbe való megérkezésének,
azaz a város megalapításának 325. évfordulóján

Kedves Elisabeth Dauner Alpolgármester Asszony!
Kedves Martin Schäfer Polgármester Úr!
Kedves Mik József Polgármester Úr!
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Hölgyeim és Uraim! 

„1689. kora tavaszán a Budai Városi Elöljáróságra egy 1689. február 12-én kelt írás érkezett a Német Lovagi Rend Commenturi Tartományának hohenfelsi uradalmából, Matthias Hürlemann (Hierlemann) jobbágy alattvaló és annak hajadon nővére nevében, Mahlspüren faluból…, amelyben kérdezték: hogy is állnak a dolgok a szántóföldek, rétek és szőlőkertek ingyenes elosztásának ügyében. Kénytelenek ugyanis a francia fosztogatások, a sok hadisarc és a bajor népek átvonulása következtében beköszöntött drága idők miatt kivándorolni és kenyerüket más országokban megkeresni.

Buda Királyi Fő- és Székváros Elöljárósága 1689. március 18-án azt válaszolta Matthias Hürlemann-nak, hogy nemcsak a telkeket kapja ingyen, hanem még több segítséget is kap. Ez után az Elöljáróság felszólította még Hürlemannt, hogy erről tájékoztassa a szomszédjait, és ösztönözze őket is a kivándorlásra…”

(Részlet Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár helytörténete és néprajza c. monográfiájából)

Néhány hónappal később, 1689. július 4-én, egy települési szerződéssel, mely szabad utazást és letelepedést biztosított Vörösváron, 4 család érkezett Vörösvárra: Christian Vötter (Vetter) Schrambergből, Jakob Fencker Eschendorfból és még két további parasztcsalád Svábföldről. Ők voltak azok, akik itt, az egykori Királyszántó nevű település és a „régi Vörösvár” elvadult helyén elindították a ma ismert Pilisvörösvár történelmét, azaz a mi történelmünket.

Ez a történelem – ugyanúgy, mint a nemzetek, országok történelme – tele volt nehézségekkel és örömökkel, reményekkel és csalódásokkal, sikerekkel és kudarcokkal, viszontagságokkal és szerencsés fordulatokkal. Ezek a jó és rossz dolgok kovácsolták közösséggé a különféle helyekről ide érkezett telepeseket, akiknek mi, mai vörösváriak sokan a leszármazottai, de legalábbis az örökösei vagyunk.

A nehézségek között meg kell említenünk, hogy őseink, akik eredeti hazájukban a francia fosztogatásoktól szenvedtek, itt Magyarországon a kuruc hadak pusztító átvonulását voltak kénytelenek elszenvedni, rögtön megérkezésük után, 1704 elején. Újabb néhány év múlva, 1710-ben az első pestisjárvány tizedelte őket, majd egy generációnyi nyugalom után, 1739-ben jött a második pestisjárvány. 1831-32-ben kolerajárvány pusztított egész Pest megyében, itt a környéken, és Vörösváron is. 1848. március 15-én kitört a magyar forradalom, majd a magyar szabadságharc. Környékünkön mind császári, mind orosz csapatok táboroztak. Sok katonát a házakba szállásoltak be, így a lakosság gyakran volt kitéve a katonák önkényeskedésének. Az 1880 körüli években jött a filoxéra-járvány, mely elpusztította a Garancson és a Placskában, az Őr-hegy alatt, a Kálvária-hegy mellett és több más területen a virágzó szőlőskerteket, s amely felelős azért, hogy mi, mai vörösváriak vörösvári borként már csak az otelló – nova keveréket ismerhettük.  1914-ben kitört az I. világháború, melyben 106 vörösvári katona halt meg. Az 1920-as években a gazdasági válság miatt szenvedtek elődeink, majd következett a II. világháború, a bombázások, az 1944-es szovjet bevonulás. A II. világháborúban 159 vörösvári katona esett el. A háború után jött a 40 éves kommunista diktatúra a maga összes nyomorúságával, melyből végül csak az 1990-es rendszerváltozáskor szabadultunk.

De nagy örömöket, sok szép, felemelő pillanatot is átélhettünk az elmúlt 325 év alatt. Ilyen volt:

- az első kőtemplom, a mai plébániatemplom felépítése 1703-ban,
- a makadámút megépítése 1749-ben, a Bécs – Buda postaút részeként, a Szarvas csárda és Vörösvár között,
- a Budapest-Esztergom vasútvonal megépítése1895-ben, pilisvörösvári vasútállomással,
- a kőszénbánya megnyitása 1903-ban, Vörösvár déli részén,
- a fiúiskola felépítése a Templom téren 1911-ben,
- a villany bevezetése a községbe 1923-ban,
- a Bécsi út, azaz a mai Fő utca bazaltköves burkolása és csatornázása, a leányiskola felépítése és a strandfürdő megnyitása 1930-ban,
- az új polgári iskola felépítése a Vásár téren 1938-ban,
- az ivóvízvezeték kiépítése 1950-es években,
- a járdaépítések az 1960-as években,
- a Szakorvosi Rendelő és a Kultúrház felépítése, az első szilárd burkolatú utak, a Szabadság utca és a Dózsa György megépítése az 1970-es – 1980-as években,
- a szovjet megszállás és a kommunista diktatúra alól való felszabadulás az 1989-1990-es években.

A rendszerváltozás óta eltelt 25 évet most nem akarom részletezni, hiszen az itt jelenlévők többsége ezeket az éveket személyesen átélte. De azért rögzítsük, hogy a rendszerváltozás, bár sok reményünket nem teljesítette, de azért mégiscsak sok jót hozott nekünk: visszanyertük szabadságunkat, javult az életszínvonalunk, s azóta szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat, megélhetjük német nemzetiségi identitásunkat. Újraéledtek a civil szervezeteink, sokat fejlődtek intézményeink, és városunk infrastruktúrája is ugrásszerűen fejlődött. Mindezek által életünk kényelmesebbé, városunk szebbé vált.

Ha tehát a mai ünnepen visszatekintünk az elmúlt 325. évre, és számba vesszük sorsunkat, azt kell, hogy mondjuk: összességében boldogok lehetünk, és van okunk hálát adni. Gondoljunk majd erre, amikor vasárnap délelőtt, elődeinkhez hasonlóan elmegyünk a templomba, s mint 1757 óta minden évben, megünnepeljük Szűz Mária mennybevételének, egyben templomunk búcsújának ünnepét.

És gondoljunk elődeinkre is, akik 1689-ben, amikor többhetes viszontagságos utazás után, elcsigázva, ponyvás szekereikkel Vörösvárra érkezve nem találtak itt mást, csak régi épületek romjait és parlagon maradt, elvadult földeket, akkor ők ebbe a tájba szántóföldeket, réteket, szőlőskerteket, házat és templomot álmodtak bele. Nekigyürkőztek, és kitartó, szorgalmas munkával a pusztaságból virágzó életet teremtettek: termékennyé tették és megművelték a földet, házakat építettek, utcákat nyitottak, iskolákat alapítottak, templomot építettek. Közben hűségesen ápolták az őshazából magukkal hozott hagyományaikat, megőrizték nyelvüket, szokásaikat, ünnepeiket, énekeiket, imádságaikat, zenéjüket és táncaikat. Ránk hagyták a szorgalmas, becsületes, munkás élet, a család és a rokonok iránti szeretet és hűség, valamint a keresztény hit, a keresztény erkölcs és a keresztény kultúra örökségét.

Mi vörösváriak ezért nagyon szerencsés embereknek mondhatjuk magunkat. Mert ez az örökség számunkra olyan biztos szikla, amire az egyéni életünk házait és a közösségi életünk házát is biztonsággal felépíthetjük. Ha megbecsüljük ezt az örökséget, ha ellenállunk a kísértésnek, s a jövőt nem a reklámok és a csábító divatos ideológiák homokjára, hanem erre a sziklára építjük, akkor szakadhat a zápor, ömölhet az ár, süvíthet a szél, és nekizúdulhat a házunknak, az nem fog összedőlni, mert szikla az alapja.

Kívánom, hogy ez a mostani ünnepség, majd az ezt követő esti előadás, a hagyományainkról és zenénkről készült kisfilmek, a holnapi betelepülési menet, a szombat esti és a vasárnap délelőtti ünnepi szentmisék, a vasárnap délutáni Scwabenfest, a Sváb Sarokban berendezett kiállítás, az egymást követő bálok és más zenés rendezvények, majd a szerdai Tutajhúzó verseny erősítsék bennünk az őseink iránti tiszteletet, a helyi történelmünkhöz, helyi kultúránkhoz valód kötődést. Szítsák fel és erősítsék bennünk azt a lelkületet, amely őseinkben megvolt, s amelynek szép összefoglalása az a régi német nyelvű egyházi ének, amit ezen az ünnepen a templomban énekelni szoktunk, s amelynek első versszaka így hangzik:

„Hohe und herrliche, große und mächtige, süße und liebliche, Himmlische Frau!
Flehentlich bitte ich, wollest beschützen mich, da ich dir Körper und Seele vertrau’.
Kindlich ergeben schenk’ ich das Leben,
Und was nur immer ich habe und bin, jetzt und auf ewig, Maria, dir hin.  

Fenséges és magasztos, nagy és hatalmas, édes és bájos Égi Asszony!
Könyörögve kérlek, óvj meg engem, mert Rád bíztam testem és lelkem.
Gyermeki hűséggel Neked ajándékozom, ó Mária, életem,
És mindenem, amim van, és ami vagyok, most és mindörökké!”

Ha ez a lélek, ez a lelkület lesz bennünk, akkor meggyőződésem szerint bátran nézhetünk a jövőbe, egyénileg és közösségként egyaránt. Adja Isten, hogy így legyen!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Pilisvörösvár, 2014. augusztus 15.