Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Búcsú Ziegler Tibortól

2014-06-27

Hihetetlen, de igaz: Ziegler Tibi meghalt. 62 évesen, előzmények nélkül, egyik pillanatról a másikra.

Pár napja még a templom előtt beszélgettünk a német mise után, most pedig már csak múlt időben beszélünk róla, s a vele kapcsolatos emlékeinket rendezgetjük.

Valóban igaz az evangélium szava: nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. Bármely percben szólíthat a Gazda...

Tibit most, és így hívta: egyik pillanatról a másikra, váratlanul. Mégsem készületlenül. Ő ugyanis mindig készen volt: nem voltak rendezetlen, elhanyagolt ügyei, mindig rendben volt körülötte minden. Nem voltak haragosai, mindenkivel jóban volt, mindenkit tisztelt, mindenkire odafigyelt, mindenkihez bizalommal és jóindulattal közeledett. Ha tudott, segített. Feltűnés nélkül, szerényen.

Alázatos volt. Elfogadta az életet, elfogadta önmagát, elfogadta a saját sorsát, elfogadta a körülötte élő embereket. Szerette családját, feleségét, gyermekeit, mindent igyekezett megadni nekik, amire erejéből, tehetségéből tellett. Szerette a természetet, szerette a zenét, szerette a társaságot, szerette a közösséget. Könnyen simult bele minden társaságba, szerényen, jókedvűen, humorral, öniróniával.

Jó ember akart lenni. Igyekezett megtartani vallása parancsait, őrizni mindazt, amit szüleitől, tanáraitól, rokonaitól, lelki vezetőitől tanult. Hűséges volt mindenhez és mindenkihez: szülőfalujához, munkahelyéhez, feleségéhez, rokonaihoz, barátaihoz, hitéhez, vallásához, egyházközségéhez. És a kórushoz. Négy évtizeden át énekelt a szentiváni kórusban, s két évtizeden át olvasott fel Vörösváron a vasárnapi német misén.

A halála előtti utolsó hetekben csupa jó dolog történt vele. Húsvét vasárnap ott lehetett Németországban első unokája keresztelőjén. Nagy boldogság volt számára a nagyszülői szerep megélése. Május 3-án a máriabesnyői kegytemplomban ünnepelték Anikóval régi barátaik körében a 34. házassági évfordulójukat. Ekkor is nagyon jól érezte magát, s reménykedve tekintett a jövőbe.

Pár hónap múlva ment volna nyugdíjba. Megérdemelte volna a pihenést, a békés nyugdíjas éveket, de ez nem adatott meg neki. Igaz, valószínűleg itt a földön ő úgysem tudott volna pihenni. Sőt, valószínűleg odaát sem tud: onnan segíti tovább feleségét, gyermekeit, s mindenkit, akit tud. Bizonyosan így van.

Köszönjük, Tibi!

Gromon István