Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Búcsú Riczy Dánielnétől

2014-06-29

Gizi néni is elment... Csendben, váratlanul...

Sok helyről, sokaknak fog hiányozni: a hétköznapi és a vasárnapi szentmisékről, a körmenetekről, a városi rendezvényekről, a közmeghallgatásokról, a városi ünnepségekről, a focimeccsekről...

Mindig mindenhol ott volt. Egyszer azt mondta nekem, hogy ezt az anyukájától tanulta, ő mondta neki, hogy mindenhol ott kell lenni, és mindenben részt kell venni.

Gizi néni ott volt... S ha már ott volt, mindenhol meg is mondta a véleményét. Mondták is jónéhányan, hogy „nagy szája van". Igen, talán így volt, de a nagy szájhoz nála nagy lélek társult! Szerette az igazságot, és gyűlölte az igazságtalanságot, megvédte a gyengéket, és szembe szállt az erősködőkkel.

Fiatalon lett özvegy. Öt gyermeket nevelt fel, szorgalommal, nehéz körülmények között, sok munkával. Takarított papoknál, orvosoknál, s más fontos embereknél. Szorgalmas volt, becsületes és megbízható.

Vallásos asszony volt. Rendszeresen járt templomba, hosszú éveken keresztül énekelt az egyházközségi énekkarban, buzgó tagja volt a Rózsafűzét Társulatnak.

Közéleti ember volt. Nem volt diplomája, nem volt választott tisztsége, egy egyszerű özvegyasszony volt, mégis volt befolyása a közéletre, mert követte az eseményeket, utánajárt a dolgoknak, véleményt alkotott eseményekről és emberekről, és igyekezett a jót támogatni, a rossz ellen pedig küzdeni.

Bánatait, szenvedéseit erős lélekkel viselte. Nem terhelt vele másokat, nem panaszkodott. Most az utolsó hetekben, betegsége idején sem. Ki gondolta volna pár héttel ezelőtt, hogy ilyen súlyos beteg? Pedig az utóbbi években már látszott, hogy valami nincs rendjén, de ő a „Hogy van, Gizi néni?" kérdésre mindig azt felelte, hogy „Jól".

Hisszük, hogy most már tényleg jól van: sok bánat és szenvedés, sok munka és fáradság után örökre megpihenhet a Mennyei Atya házában, s megtapasztalhatja, hogy igaz, amit oly sokszor énekelt a temetéseken: „Ott nincs siralom, nincs bánat, / nincs szenvedés, nincs fájdalom. / Nincs szenvedés, nincs fájdalom."

Gromon István