Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Hősök napja (2014. május 24.)

2014-05-24

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója
A felújított I. világháborús emlékmű felavatása

Kedves Emlékezők!

A Vásár téri iskola tanulóinak szép műsora és Sax László elnök úr gyönyörű szavalata után engedjék meg, hogy én is hozzájáruljak néhány gondolattal a mai megemlékezéshez.

Az I. világháború

Egy jó hónap múlva, június 28-án lesz 100 éve annak, hogy 1914. június 28-án Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű titkos szerb szervezet egyik tagja Szarajevóben pisztollyal halálosan megsebesítette Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst, majd egy hónappal a merénylet után, 1914. július 28-án Bécs hadat üzent Szerbiának, s ezzel megkezdődött az első világháború, melyet a második világháború előtt egyszerűen csak „a nagy háború"-nak neveztek.

Idő hiányában nem akarom ismertetni ennek a háborúnak a fő eseményeit, csupán a következményeiről szeretnék megosztani önökkel néhány adatot. A nagy háború összesen több mint 15 millió ember halálát okozta. Csak a magyar statisztikáknál maradva: engedelmeskedve a parancsnak 3 millió 581 ezer magyar katona vonult be a hadseregbe. Ebből 524 ezer épségben hazatért, 833 ezer fogságba esett. 1 millió 492 ezer magyar katona sebesült meg és 530 965 magyar katona halt hősi halált.

A háború hatásai a hátországban is súlyosak voltak, rengeteg szenvedést okoztak.

Az I. világháború Pilisvörösváron (Fogarasy-Fetter Mihály monográfiája alapján)

„Már a háború kitörése utáni hónapokban az árak olyan rohamosan emelkedtek, hogy (1914.) augusztus 10-én rendkívüli közgyűlést hívott össze a vörösvári elöljáróság egyetlen témakör megtárgyalására: „Hogyan védekezzen a község éhínség esetén?" A lisztárak hirtelen megemelkedtek.

Az I/1915. III. 7-én tartott közgyűlésen a képviselő-testület megállapítja, hogy „...már számos család van a községben, akik már hetek óta a liszt hiánya miatt nem eszik a kenyeret."

Az 1917. VI. 6-i közgyűlési jegyzőkönyv szerint a pomázi járás főszolgabírájának 4815. sz. utasítása alapján a község katonaságot köteles elhelyezni az iskolában, valamint az óvodai épületekben...

A községben vérhasjárvány tör ki. Sokan haltak meg vérhasban. A betegek ápolására járványkórházat építettek a Vágóhíd mellett. Míg ez elkészült, a „Papi földeken" barakkokat állítottak fel, s azokban helyezték el a betegeket. ... A halottakat „stráfkocsi"-val vitték a temetőbe...

A hosszú háború alatt sok vörösvári halt meg a harctereken. ...még az is kérdéses, hogy van-e kereszt sírhantjuk felett a nagy orosz pusztaságon vagy az Isonzó partjain...

Mai tudásunk szerint az I. világháborúban 106 vörösvári katona halt meg a frontokon vagy a katonakórházakban. Többségük idegen földben nyugszik, jeltelen sírban vagy elhagyott katonai temetőben. Csak keveset temettek el közülük itthon, szülőfalujuk temetőjében.

Vörösváriak – akik túlélték az I. világháborút

Voltak azonban szép számmal olyan vörösvári katonák is, akik túlélték az I. világháborút.

A Magyar gyalogság - A Magyar gyalogos katona története c. könyv, amely 1939-ben jelent meg először, és később több bővített kiadást is megélt, több mint 60 olyan vörösvári katona sorsának rövid leírását adja, akik túlélték a háborút. Bármelyikük rövid életrajzát ismertethetném, mert mindegyik nagyon megrázó. Én most a névsor elejéről, id. Bruckner József kötő-szövőmester életrajzát választottam, ezt szeretném felolvasni:

„Született: 1894, Pilisvörösvár. 1915. december 15-én vonult be Nagytéténybe, a 26. királyi vadászzászlóaljhoz. Kiképzése után 1916. elején az olasz harctérre ment. Itt harcolt 1916. május 29-ig, mikor is Verona közelében tüdőlövést szenvedett. Felgyógyulása után az orosz hadszíntérre került. 1916. augusztus elején Sztaniszlau-Nadvornánál másodszor sebesült. A csángó faluknál harmadszor sebesült. Felgyógyulása után a 23. királyi gyalogosezred kötelékében az olasz hadszíntéren küzdött az összeomlásig. 1942-ben az orosz bolsevizmus elleni hadjárat idején is teljesített katonai szolgálatot. Nevezetesebb ütközetei: Roverttótól Verona közeléig lefolyt harcok, Kirlibaba, Dorna-Vatra, Jakobéni, Csokanesti, Kimpolung, Toporoutz, Dobronoutz, az 1918. június 15-i piavei nagy offenzíva harcai. Kitüntetései: Br., Kcsk., Seb. érem."

Az I. világháborús emlékművek és a Hősök napja

Még tartott a háború, amikor a véres veszteségek megrendítő hatására 1917-ben törvény rendelte el, hogy: „Minden város és község az anyagi erejének megfelelő méltó emléken örökítse meg mindazoknak a nevét, akik lakói közül életüket áldozták fel a hazáért." (Ennek a gondolatnak a folytatása volt, amikor az 1924. évi XIV. törvénycikk a Magyar Hősök Emlékünnepe címen nemzeti ünnepé nyilvánította május utolsó vasárnapját, amit ma a Hősök Napja néven ismerünk.)

A vörösvári I. világháborús emlékmű (Fogarasy Attila: Temetők könyve alapján)

A háború elmúltával Vörösváron is gyűjtés indult a hősi emlékmű felállítására. Több mint 24.000 korona gyűlt össze a falu polgárainak adományából. Az emlékművet 1920. augusztus 20-án szentelték fel. A felszentelésen egy katonai egység is részt vett.

A hősi emlékmű eredetileg nem a mai helyén állt, hanem az öregtemető elején, az országút mellett, a mai CBA helyén. Ennek a temetőnek fokozatos felszámolásával a hősi emlékmű elvesztette addigi méltó, kegyeleti környezetét, ezért a községi képviselő-testület 1935-ben elhatározta, hogy az emlékművet áthelyezi. Több lehetőséget mérlegeltek, szóba jött a Templom tér, az új óvoda tere (a mai Hősök tere) és a Községház tér. Az emlékművet végül is ide, az óvoda elé helyezték át.

A II. világháború

Az új helyszínen azonban alig néhány megemlékezést tarthattak, mert néhány évvel később, 1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, s ezzel kezdetét vette a II. világháború.

Idő hiányában ennek a háborúnak az eseményeit sem kívánom részletesen ismertetni, itt is csak néhány számot mondanék. A Wikipédia adatai szerint a II. világháborúban több mint 25 millió katona és közel 42 millió civil ember halt meg. Magyarországnak 300 ezer katonai, 80 ezer civil, 200 ezer holokausztos, összesen 580 ezer fő áldozata volt, ami az akkori lakosság 6,35%-a. (Sajnos a különböző források adatai nagyon eltérnek, vannak olyan források is, amelyek a holokauszt magyar áldozatainak számát önmagában 569 ezer főre becsülik.)

A II. világháború Vörösváron (Fogarasy-Fetter Mihály monográfiája alapján)

1941. június 27-én reggel a magyar légierő a kassai bombázásra válaszolva megtorló akciót hajtott végre szovjet területen. Magyarország ezzel beállt a Szovjetunió ellen háborút folytató országok sorába, azaz belépett a II. világháborúba.

A háborúba való belépés első észrevehető következményei Vörösváron a magyar honvédseregbe történő tömeges behívások voltak. Hogy ezeket a behívásokat németellenes magatartás diktálta-e azért, hogy kíméljék a magyar vért, arra nézve vörösvári viszonylatban nincsenek bizonyítékok. Az 1941-es nyári hadjáratban a Kárpát-csoport 45 000 katonája, közöttük a legjobban felszerelt gyorshadtest indult a Szovjetunió ellen. A gyorshadtest mintegy 1000 km-t haladt előre, közben súlyos harcokban elvesztette szállítóeszközeit, nehézfegyverzetét és személyi állományának egy részét. Naponta érkeztek a frontról Vörösvárra is a szomorú hírek: a férj, a fiú meghalt vagy megsebesült.

Voltak, olyanok is, akik önként mentek a háborúba. Egy 1942. február 1-jén ill., 1943. június 1-jén aláírt szerződés ugyanis lehetővé tette, hogy a német származású fiatalemberek jelentkezzenek a fegyveres SS-be. Pilisvörösváron kevesen jelentkeztek önként. Annak a mintegy 50 vörösvári fiatalembernek a nevét, akiket végül behívtak az SS-hez fegyveres szolgálatra, a Volksbund adta meg. A jelentkezés eleinte önkéntes volt, 1944. április 14. után azonban már kényszersorozások voltak: minden 60 év alatti férfit behívhattak a fegyveres SS alakulataihoz. A behívottak közül sokan nem tértek vissza.

Az 1944 tavaszán Vörösvárt, a települést is elérte a háború: március 19-én órák hosszat vonultak a Bécsi úton Budapest felé a német csapatok. Tankok és a legénységet szállító teherautók dübörögtek a községen át. A fővárost bombázó angol és amerikai repülők, valamint a szirénák zaja és félelmet keltő hangja rettegésben tartották a község lakóit. (Ezek a repülők Budapest felett a német légelhárítás tüzébe kerültek és a pilóták közül sokan itt, a főváros térségében lelték halálukat. Az ő nyugvóhelyük lett „angoltemető" a község déli határában, a Bécsi út mellett.) Szerencsére ezek a repülőtámadások sem a község épületeiben, sem a lakosságban nem okoztak kárt.

Külön fejezet a II. világháború történetében a vörösvári zsidók sorsa. „Az 1941-es népszámlálás szerint Pilisvörösváron 117 zsidó lakott. A zsidók németséggel a legjobb barátságban éltek. 1944-ban pünkösdkor azonban a legnagyobb aljasság és tragédia történt velük. Minden zsidó család megkapta a szörnyű hírt, hogy mennél kevesebb csomaggal jelentkezzen a községháza előtt. Rettenetes jelenetek játszódtak le itt. Síró gyermekek, félelemmel telt felnőttek, zokogó nők és lányok várták borzalmas jövőjüket. Kocsikra rakták, és csendőri kísérettel Budafokra vitték őket. Onnan hajóval szállították őket Pünkösdfürdőre, ahonnan gyalog mentek a budakalászi téglagyárig. Hogy onnan hova hurcolták őket, arról nincsen tudomásunk. Mint ahogy arról sem, hogy melyik koncentrációs táborban fejezték be életüket."

Az élet itthon, ha fájdalmasan is, de ment tovább. Az asszonyok és a gyerekek nagy nehézségek árán betakarították a termést, ami azért is volt rendkívüli feladat, mert az 1944-es év mezőgazdaság szempontjából igen jó, termékeny év volt.

„A front pedig egyre közeledett. A Horthy Miklós kormányzó által október 15-én bejelentett fegyverszünet nem tartott sokáig, mert a nyilaskeresztes párt a németek segítségével Szálasi Ferenc vezetésével átvette a hatalmat. Ebben az időben már a leventéket is bevetésre készítették elő. ... Az iskolákat a német trén foglalta el. Itt rendezték be a kórházat. A Vásár téri iskolában, illetve az előtte levő téren több száz olaj- és benzinhordót tároltak utánpótlás céljára. Az orosz felderítő repülők – a Raták – bizonyára felfedezték az olaj- és benzinhordókat, mert 1944. december 24-én, mise után bombázni kezdték a községet. Bomba hullott a templom elé, a Szegfű utcai Pellényi és Hidas ház területére, a Kápolna u. 23. sz. alatti Manhertz ház udvarára, a Hősök terén a Vakán üzlet elé és a Vásár téri iskola délnyugati sarkára. A bombázásnak halálos áldozatai is voltak: Magor Margit, Apollónia Márton, Bruckner Márton, Kesselbauer Edit, Krupp Márton, Fekete Ferenc és Fekete Ilona. 15 óra körül jelentek meg az első orosz katonák Pilisszentiván felől. A falut harc nélkül foglalták el, mert a német katonák Pilisszántón át nyugat felé elmenekültek."

A harcokban elesett szovjet katonákat a temető bejáratánál, a főkereszthez vezető út két oldalán temették el. A német katonákat jóval hátrább, a ravatalozó után, baloldalt, a gyermeksírok előtt...

A vörösvári katonák közül sokan idegen földben nyugszanak. Jelenlegi tudásunk szerint – Botzheim István polgármester 2002-es gyűjtése alapján, kiegészítve és az 1997-es Hősök könyve adataival – a II. világháborúban159 vörösvári katona esett el. Óriási veszteség volt ez! Az I. világháborúban elesettekkel együtt összesen 265 főnyi veszteség, néhány évtized alatt. Érdemes elgondolkodni azon, mi lenne, ha ők életben maradtak volna. Ha mindegyiküknek csak 2 gyermeke lett volna és 4 unokája, akkor az utódaikkal együtt összesen 1855-en lennének... Mennyi értékes ember, mennyi tehetség veszett el, s mennyi veszteség, mennyi fájdalom, mennyi szenvedés következett be az ő halálukkal... Ha élnének, mennyire más lenne minden...

A hősök emlékezete a 40 éves kommunista diktatúra idején

A háború után, 1946-tól politikai indíttatásból elmaradtak a hivatalos megemlékezések, a hősökről és áldozatokról csak titokban lehetett megemlékezni. Az első világháborús emlékmű talapzatára – második világháborús emlékmű nem készült – „csak Halottak Napján, az éj leple alatt helyezett el egy-egy gyertyát, virágot néhány könnyektől megráncosodott arcú özvegy, halványan emlékező gyermek, megtört lelkű szülő".

A hősök emlékezete a rendszerváltozás után

A rendszerváltás után aztán – közel 50 év elteltével – a történelmi igazságtevés részeként, 1992-ben a budapesti Ludovika Akadémia épülete előtt újból felállították a Hősök emlékművét, s attól kezdve minden évben fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katonai és polgári áldozatainak emléke előtt május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján. 2001-ben az Országgyűlés újra nemzeti emlékünneppé nyilvánította a Hősök Napját. Ugyancsak ebben az évben a budapesti Hősök terén felállították a Millenniumi emlékművet és a Hősök emlékkövét, és ezeket nemzeti emlékhellyé nyilvánították.

A Hősök emlékének ápolása Vörösváron

A Hősök Könyve (1997)

A világháború áldozatairól való megemlékezés Vörösváron is a rendszerváltozás utáni években éledt újjá.

Az első lépés a Hősök Könyvének létrehozása volt. Az egyetlen példányban létező, kézzel írott, díszes kötésű könyv a világháborúk vörösvári áldozatainak állít emléket. Minden egyes oldala mementó: egy-egy elesett katona vagy civil áldozat nevét, születési adatait, halálának körülményeit, sírjának helyét tartalmazza, és egy fényképet a hősi halottról. A könyvbe – amelyet 1997. augusztus 16-án szentelt fel dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök – 153 nevet jegyeztek be, több hónapi gyűjtőmunka révén. Az adatok összegyűjtését Grószné Krupp Erzsébet polgármester felkérésére a Nyugdíjasok Klubja végezte el Krammer Jánosné, majd Angeli Mártonné irányításával. Az adatgyűjtésben kiemelkedő szerepet vállalt Peller István. Az összegyűjtött adatokat a Polgármesteri Hivatalban jegyezték be a könyvbe. A könyvet a plébániatemplom sekrestyéjében helyezték el, s ma is ott található.

A katonasírok rendezése (2002)

A következő lépés az volt, amikor 2002 tavaszán Botzheim István polgármester kezdeményezésére rendezték a temetőben mind a német, mind a szovjet katonák sírhelyeit. A német sírokhoz a rendelkezésre álló listák és a helyszínrajzok alapján síronként keresztet imitáló sírkövet állítottak, amely nevet, születési dátumot és elhalálozási dátumot tartalmaz. A szovjet síroknál – helyszínrajzos azonosíthatóság hiányában – 98 nevet tartalmazó emléktáblát helyeztek el. A felújított katonasírokat 2002. április 1-jén, húsvéthétfőn szentelték újra a Németországból, Ausztriából és a FÁK-országokból érkezett diplomaták, veteránok, polgármesterek, egyházi személyek és az elhunytak hozzátartozóinak jelenlétében.

A II. világháborús emlékmű (2002)

Amikor 2001 tavaszán Botzheim István polgármester felvette a kapcsolatot a vörösvári kőfaragókkal, hogy segítsenek a katonasírok rendbetételében és a táblák elkészítésében, Sax László kőszobrász mester a vörösvári emberek régi vágyának hangot adva javasolta, hogy a város a német és szovjet katonák emléktábláinak elkészítését megelőzően állítson emlékművet a II. világháború vörösvári hőseinek. A Képviselő-testület a javaslatot támogatta, s a Sax László által elkészített emlékművet 2002. május 25-én, a Hősök napi emlékünnepség keretében szentelte fel Boros Zoltán plébános.

Az I. világháborús emlékmű felújítása a 100. évfordulóra (2014)

Ma egy újabb lépést teszünk az emlékezésben: felavatjuk a felújított I. világháborús emlékművet. A felújítás gondolata úgy került napirendre, hogy ez év januárjában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kiírásában pályázati felhívás jelent meg az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, renoválásának, helyreállításának támogatására. A pályázat megjelenése után az önkormányzat szakértővel megvizsgáltatta az I. világháborús emlékmű állapotát. A restaurátori szakvélemény megállapította, hogy a helyreállítás nagyon időszerű lenne. A Képviselő-testület ezután döntött az I. világháborús emlékmű helyreállítására és felújítására vonatkozó pályázat benyújtásáról. A pályázaton az önkormányzat 2.232.189 Ft támogatást nyert az emlékmű felújításához, amelyet a képviselő-testület 250 ezer forint saját forrással egészített ki. A felújítási munkát Sax László kőszobrász végezte el a mai ünnepre. A felújítás keretében az emlékműre felírtuk az I. világháborúban elesett 106 vörösvári, és négy Vörösváron elhunyt bosnyák katona nevét.

A jövő? – III. világháború?

Az I. és a II. világháború áldozatairól való emlékezés tehát országosan is és helyben is rendszeressé vált, a hősök méltó tiszteletben részesülnek. A kérdés az, hogy a jövőben el tudjuk-e kerülni az újabb háborúkat, el tudjuk-e kerülni, hogy ismét százezrek, millió váljanak áldozattá, el tudjuk-e kerülni, hogy újabb emlékművel felállítására legyen szükség...

A jelenlegei helyzetben ez a kérdés sajnos igen aktuális. 2014. február 28-án (pénteken) orosz katonai szállító repülőgépek szálltak le a Krímben, és orosz páncélozott szállító harcjárművek indultak meg Szevasztopol irányából a krími autonóm terület fővárosa, Szimferopol felé, majd rövid idő alatt elfoglalták azt. Azóta Krím – amely eddig Ukrajna része volt – csatlakozott Oroszországhoz. Ha a krímieket követik a Kelet-Ukrajnában élő oroszok is, akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy hogyan reagál majd minderre az Egyesület Államok, az Európai Unió és más országok. Csak remélhetjük, hogy a fegyveres konfliktus nem terjed tovább. Sokan talán legyintenek erre, de gondoljunk arra, hogy sem az I. világháború, sem a II. világháború kitörésének másnapján nem azzal a szalagcímmel jelentek meg az újságok, hogy „kitört a világháború". Erre az ember csak utólag, hónapok, vagy évek után jöttek rá.

A mi dolgunk

A mi dolgunk mindenesetre az, hogy naponta mindent megtegyünk azért, hogy béke legyen, hogy megakadályozzunk egy újabb háborút. Mert amikor már a háború kitör, akkor már késő. Akkor már csak két rossz közül választhatunk: vagy engedelmeskedünk a behívóparancsnak, s a harctéren válunk hőssé vagy áldozattá, vagy a béke melletti kiállásként ellenállunk a parancsnak, s úgy válunk hőssé vagy áldozattá. Lehet vitatkozni azon, hogy az-e a nagyobb hős, aki nemet mond a háborúra, s vállalja a parancsmegtagadást és az ezzel járó következményeket, vagy az, aki engedelmeskedik a parancsnak, a harctéren szembenéz az ellenség fegyvereivel, nem menekül el, s szembe néz a halállal. Fontosabb azonban ennél az, hogy mindent megtegyünk a békéért. Abékéért a legtöbbet azzal tehetünk, ha saját lelkünkben tápláljuk az igazságosságot és a szeretetet. Ha nem dőlünk be a hangulatkeltőnek, a pártoskodóknak, a vitézkedőknek, akikről Gyóni Géza költő beszél abban a versben, amit a Sax László elnök úr az imént olyan szépen felolvasott. (Csak egy éjszakára...)

Végszó

Hogy a békéhez vezető út az igazságosság és a szeretet, s hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól, azt a néhány hete szentté avatott II. János Pál pápa fogalmazta meg talán a legpontosabban tíz évvel ezelőtt, 2004. január 1-jén, a Béke 37. világnapjára írt üzenetében:

„Minden bizonnyal a törvény a békéhez vezető út kezdete, és meg kell tanítani az embereket, hogy tiszteljék a törvényt. Azonban nem jutunk el a célhoz, ha az igazságosságot nem hatja át a szeretet. Az igazságosság és a szeretet olykor ellentétes hatóerőknek tűnnek. Valójában ugyanannak a valóságnak a két arca, az emberi lét két dimenziója, amelyeknek kölcsönösen ki kell egészíteniük egymást. A történelmi tapasztalat igazolja mindezt. Láttuk, hogy az igazságosság gyakran képtelen megszabadulni a rosszakarattól, a gyűlölettől, sőt a kegyetlenségtől. Az igazságosság önmagában nem elegendő. Valójában az igazságosság önmagát tagadja meg, amennyiben nem nyitott a nagyobb erő iránt, ami a szeretet."

Amikor ápoljuk a hősök emlékét, gondozzuk sírjukat és a világháborús emlékműveket, amikor megünnepeljük a Hősök napját, gondoljunk erre az üzenetre és erre az intelemre! Soha ne hagyjuk, hogy a gyűlölet éket verjen közénk és más emberek, népek, nemzetek, országok közé! Ne hagyjuk – hogy ne kelljen újabb pusztító háborúk után újabb és újabb emlékműveket állítanunk az ártatlan áldozatoknak!

Ezen gondolatok jegyében leplezzük most le Sax László elnök úrral közösen a felújított I. világháborús emlékművet.

Köszönöm, hogy meghallgattak.