Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

HIDAS-HERBSZT GYÖRGY 100. születésnapján

2014-04-27


Kedves Hidas-család!
Kedves Ünneplők!

Rendkívüli ünnepre jöttünk ma össze: egy olyan ember 100. születésnapját ünnepeljük, aki testben már 22 éve nincs közöttünk, de akinek a személyisége, példája ma is hat, s akinek életműve ma is megtartó erő Pilisvörösvár számára. Ez az ember nem más, mint Hidas György, eredeti nevén Herbszt György, élete vége felé Hidas-Herbszt György vagy Georg Hidas-Herbszt, de legtöbbünknek leginkább „Hidas Gyuri bácsi".

Ha valakinek 22 évvel a halála után még megünneplik a születésnapját, az biztosan jó ember volt! Az biztosan olyasmit tett életében, ami ajándék volt a kortársai számára, ami gazdagította életüket, ami nyomot hagyott bennük, ami példa volt számukra, ami erőt adott nekik saját életükhöz, ami boldogabbá tette őket. Az ilyen emberek életét nem felejti az utókor, hanem újra és újra felidézi, hogy tanuljon és erőt merítsen belőle.

Mi mást tehetnék én is a mai ünnepi köszöntő keretében, mint hogy igyekszem összefoglalni és felidézni mindazt, amit Hidas Gyuri bácsi életéről tudok, s amit az utókor számára is átörökítésre méltónak tartok?

*

Hidas-Herbszt György Pilisvörösváron, született, 1914. április 16-án, egy hatgyermekes földműves család negyedik gyermekeként. Édesapja Herbszt János, édesanyja Braun Terézia, testvérei: Róza, János, József, Borbála és Terézia.

Gyuri bácsinak szép gyermekkor adatott. Édesapja és édesanyja is nagyon muzikális emberek voltak, alig telt el úgy nap, hogy ne énekeltek volna. A legidősebb nővére, aki minden dalt megtanult az édesanyjuktól, szintén gyakran énekelt. A fiatalabb testvérek pedig természetesen vele énekeltek. Ezek az éneklések voltak Gyuri bácsi gyermekkorának „legszebb és legkedvesebb emlékei", melyek természetét, jellemét és későbbi életútját meghatározták.

Hidas-Herbszt György a kissé gyengébb fizikumú gyermekek közé tartozott, de az iskolában kiválóan tanult. Édesapja, aki ezt látta, az elemi iskola befejezése után ezt mondta neki: „A nehéz munka a földeken nem neked való. Menj középiskolába, vagy még tovább. Úgy látom, hogy megvan a fejed hozzá."

Az apai tanácsot követve György beiratkozott a Medve utcai polgári iskolába, s szorgalmasan tanult, hogy ne hozzon szégyent a családjára. A polgári befejezése után felvételt nyert az esztergomi Érseki Tanítóképzőbe, ahol 1933-ban kántor-tanítói oklevelet szerzett. A diploma feletti öröme azonban nem tartott sokáig, mert az oklevél megszerzése után két éven át nem kapott állást. 1935-től először Pilisszentkereszten, majd Pilisszentivánon helyettesített, s csak 1937-ben tudott szülőfalujában, Pilisvörösváron elhelyezkedni.

Itt nagy hivatásszeretettel látott hozzá tanári munkájához. Bekapcsolódott a cserkészmozgalomba is, kollégájával, Fogarasy-Fetter Mihállyal mindjárt az első években két cserkésztábort szervezett. Ugyanebben az évben meg is házasodott. Felesége egy négygyermekes tősgyökeres pilisvörösvári család egyik leánygyermeke, Steckl Erzsébet lett. Házasságkötésük után szinte évente születtek gyermekeik: 1938-ban István, 1939-ben György, 1941-ben László, 1942-ben Erzsébet, 1944-ben Katalin, 1945-ben Ágota, 1948-ban Cecília. Felesége, Erzsébet nagy önfeláldozással nevelte hat gyermeküket, s biztosította a nyugodt családi hátteret az örökké úton lévő, örökké a közösségért dolgozó, gyakran csak késő este hazatérő férje munkájához.

A II. világháború idején, 1944-ben a lakóházukat bombatalálat érte, s az immár négygyermekes családapa ismét Pilisszentkereszten vállalt állást, hogy a vele járó szolgálati lakás révén családjának fedelet biztosítson a feje fölé.

1947-48-ban tért vissza ismét szülőfalujába, és ettől kezdve egészen nyugdíjba vonulásáig – közel harminc éven át – a pilisvörösvári általános iskolában tanított ének-zenét és németet. A tanítási órák megtartása mellett szervezte az iskolai ünnepségeket, tanítványait rendszeresen vitte a Budapesti Állami Operaház koncertjeire, hogy az iskolai tanulást zenei élményekkel támogassa. Megszervezte az iskola énekkarát, amellyel hamarosan szép sikereket ért el különböző megyei és országos rendezvényeken. Bekapcsolódott a Vass Márton kántor úr vezetésével működő bányász énekkar munkájába is, s alkalmanként dirigálta is a nagyhírű kórust. Mindemellett mellékállásban a bányatelepi templom kántori munkáját is végezte, amíg lehetett (tanárként a szocializmus éveiben ez egy idő után már nem volt lehetséges).

A példaképe Kodály Zoltán népdalgyűjtő, zeneszerző és zenetudós volt. Az ő példáját követve gyűjtötte a régi vörösvári német népdalokat: felvette őket magnetofon-szalagra, aztán lejegyezte a szövegüket és a dallamukat, és megjegyzéseket is fűzött hozzájuk. Mindez nem okozott nehézséget számára, mert Gyuri bácsi valóságos zenei polihisztor volt: fő hangszerei, a zongora és az orgona mellett kitűnően tangóharmonikázott, hegedült, furulyázott, sőt, idős korában, miután hozzájutott egy Steyer-citerához, még azon is megtanult játszani. A népdalgyűjtés mellett maga is komponált dalokat, megzenésített verseket, különösen a hazai német költők, Georg Fath, Erika Áts és Valéria Koch verseit. Sok szerzeménye, hangszerelése még ma is szerepel a magyarországi német nemzetiségi ének- és tánccsoportok műsorán. Verseket is írt, de ezek többségét csak a család ismerte.

Hidas-Herbszt György igazi néptanító volt: számára tanítónak lenni többet jelentett, mint pusztán az iskolában oktatni a gyermekeket. Tanítási órán és iskolán kívül is fáradhatatlanul, nagy hivatástudattal terjesztette a zene, a népdal, a népzene és a néptánc szeretetét. Az iskolai énekkar mellett rögtön megalakította a nemzetiségi kultúrcsoportot, amelyben zenei kísérettel tanított dalokat és táncokat. A csoport gyorsan fejlődött: már az első hónap végén egy teljes estét betöltő program keretében német nemzetiségi dalokat és táncokat mutattak be. Hamarosan ezüst diplomát szereztek a nemzetiségi kultúrcsoportok kerületi versenyén. Gyuri bácsi lelkesedése átragadt a csoport tagjaira is. Ahogy a vezetőjük, úgy a lányok és fiúk is örömmel lemondtak a munka utáni pihenésről a próbák kedvéért, és önként lemondtak a hétvégi pihenésről és kikapcsolódásról is, amikor meghívást kaptak egy-egy közeli vagy távoli vendégszereplésre.

Gyuri bácsi nemcsak a vezetője, hanem a "mindenese" is volt a tánccsoportnak, s ez a sokoldalú tevékenység természetesen sok időt vett igénybe. De azért a sok munka mellett a családjáról sem feledkezett meg. Amikor a gyermekei még kicsik voltak, gyakran játszott velük. A családja körében tudott a legjobban és legegyszerűbben kikapcsolódni, elfelejteni a mindennapi élet gondjait. Szegények voltak, de boldogan, szeretetben éltek.

Hogy szakmailag tovább képezze magát, negyvenévesen beiratkozott a szegedi pedagógiai főiskolára, s az ötvenes évek elején – munka mellett – ének-zene szaktanári képesítést szerzett. A nyári szünetekben pedig részt vett a Német Szövetség kultúrcsoport-vezetői tanfolyamain. Az eredmények szakmai munkájában hamar megmutatkoztak. A kultúrcsoport bejárta az egész országot, és mindenütt siket aratott. A csoport révén Vörösvár hamar ismertté vált az ország minden részén, ahol magyarországi németek élnek. Több mint 200 faluban szerepeltek. 1958-tól minden évben részt vett együttesével az országos svábbálon, és sok más helyen képviselte a német nemzetiségi kultúrát: ott volt, amikor a legjobb kulturális csoportok a Vígszínházban és a budapesti Madách Színházban mutatták be programjaikat, és több alkalommal turnézott csoportjával Ausztriában és Németországban is. 1965-ben, fennállásának 10. évfordulója alkalomból a vörösvári tánccsoport és annak vezetője, Hidas György elnyerte „A szocialista kultúráért" díjat. A 80-as években az NDK-ban, majd Ausztriában és Nyugat-Németországban is felléptek, és mindenhol nagy sikert arattak.

Az iskolai tanítás és a tánccsoport vezetése mellett Hidas-Herbszt György sok éven át részt vett a Magyarországi Németek Szövetségének munkájában is, valamint tiszteletbeli szerkesztője volt a Neue Zeitungnak. Mindig volt mit mondania: beszámolt az elért eredményekről, az élményekről, amit átélt kultúrcsoporttal való fellépésein; bírálta a hiányosságokat és hibákat, és javaslatokat tett azok orvoslására, hogy javítsa a magyarországi németek kulturális tevékenységének színvonalát. Részt vett a német nyelvjárási szótár előkészítő munkálataiban is.

Nyugdíjas életének kezdetét megkeserítette szeretett feleségének hirtelen halála. Miután azonban a sebek begyógyultak, újra megnősült: Dr. Drozdy László háziorvos özvegyét vette feleségül, s ezután aktivitása újra a régi volt. Fáradhatatlanul gyűjtötte a régi dalokat, mondókákat, történeteket. Írásainak hosszú sora jelent meg a Neue Zeitungban, majd a rendszerváltás éveitől a Pilisvörösvár MA c. újságban, mindenki örömére. 1989-ben (75 éves korában) – nem sokkal betegsége kezdete előtt – megjelent nyomtatásban az ötven pilisvörösvári német népdalt tartalmazó dalgyűjteménye, s ez újra nagy energiákat mozgatott meg benne. Ennek eredménye volt, hogy az 1989. január 30-án, 18 alapító taggal alakult Német Nemzetiségi Kórus vezetését idős kora ellenére is elvállalta, s egy éven át vezette, jó néhányat megtanítva a kórusnak az általa gyűjtött sváb népdalokból. Azt tervezte, hogy megírja egy könyvben a tánccsoport történetét is, de sajnos ehhez a maradék két év már nem volt elegendő. Cikkeket írt még súlyos betegen, ágyban fekve is. Utolsó cikke már halála után jelent meg. 1992 januárjában, szerettei körében hunyt el, gyógyíthatatlan betegség következtében, sok türelemmel viselt szenvedés után.

Temetésén egykori kollégája és barátja, a nemzetiségi kultúra ápolásában és a nemzetiségi hagyományőrzésben fő munkatársa, Fogarasy-Fetter Mihály tanár úr búcsúztatta, s többek között ezeket mondta: „A mi „Gyuri bácsi"-nk a családjáért és az egész közösségért dolgozott. ... Élete egy égő gyertya volt. Ennek a gyertyának a fénye egész élete során úgy világított, mint egy világítótorony a tengerparton. Minden emberhez barátságos volt és jószívű. Hiszem, hogy minden vörösvári ember a szívébe zárta őt, és soha nem fogja őt elfelejteni."

*

Miska bácsi jóslata beteljesedett, mert Hidas-Herbszt Györgyre ma is nagy szeretettel és tisztelettel emlékezünk. Nem felejtjük barátságos mosolyát, jószívűségét, szerénységét, a közösségért egy életen át végzett szolgálatát. Nem feledjük, hogy a második világháború után, a kommunista diktatúra idején neki – sokakkal ellentétben – volt bátorsága ahhoz, hogy emelt fővel vállalja keresztény hitét és német nemzetiségi identitását, s nyilvánosan elkötelezze magát a német nemzetiségi kultúra ápolásának. Nem feledjük, hogy milyen hűségesen ápolta azt a kultúrát, amelyet őseinktől örököltünk, s amely kultúra az ő szívós munkája nélkül nagy részben feledésbe ment volna. Nem feledjük, hogy mint némettanár, és mint a kultúrcsoport alapítója és vezetője egész életében azon munkálkodott, hogy ezt a kultúrát továbbadja az új generációnak is. Nem feledjük, hogy nagysikerű fellépéseivel dicsőséget szerzett Vörösvárnak az egész országban, valamint Ausztria és Németország sok városában. Nem feledjük, hogy németországi szerepléseivel nagyban hozzájárult testvérvárosi kapcsolataink kialakulásához. Nem feledjük, hogy mindezt egy olyan korban tette, amikor az internacionalista, kollektivista, szocialista és kommunista ideológia és hatalom százféle módon akadályozta a közösségek működését, a hagyományok ápolását, a nemzetiségek önazonosságának megőrzését, a nemzetiségi nyelv, a hagyományok és a kultúra ápolását és továbbadását.

Ez az ideológia és ez a hatalom az oka annak is, hogy Hidas-Herbszt György életében kevés nyilvános, hivatalos elismerésben részesült. Sajnálatos, hogy a díszpolgári címet is csak halála után egy évvel, posztumusz címként nyerte el. Életével és munkásságával azonban örökre beírta magát Pilisvörösvár történetébe.

A közösség szeretete és a végül megkapott társadalmi elismerés mellett Gyuri bácsi élete magánemberként is gazdag termést hozott. Gyermekeinek sikeresen továbbadta keresztény hitét, a német nemzetiségi hagyományok iránti kötődését, a közösség szolgálatának és a közösségért való áldozathozatalnak a szellemét. Idősebbik fia, István, háziorvos lett, s ma már ő is Pilisvörösvár díszpolgára. Kisebbik fia, György fotólaboráns lett, s mint a Bartók Béla Néptáncegyüttes ismert szóló néptáncosa háromszor nyerte el a „Magyarország legjobb szólótáncosa" címet. Legidősebb lánya, Erzsébet pénzügyi szakember lett, s az Országos Takarékpénztárnál dolgozott. Ágota, Katalin és Cecília gyógyszerészként ill. gyógyszertári asszisztensként dolgoztak a pilisvörösvári gyógyszertárban. Unokái is mind orvosok, tanárok, s egyéb diplomás emberek lettek, hűségesek maradtak szülőfalujukhoz, részt vesznek annak életében, jelenlétükkel és munkájukkal gazdagítva közösségünket. A jó mag tehát jó földbe hullott, és gazdag termést hozott.

A mai nap, a mai évforduló jó alkalom arra, hogy mindnyájan, akik itt jelen vagyunk, tudatosítsuk magunkban azt, hogy mi mindent köszönhetünk Gyuri bácsinak, és arra is, hogy számba vegyük, hogy a magunk helyén mit tehetünk azért, hogy az ő életműve továbbra is hatni tudjon, hogy az általa átörökített énekek, táncok, az általa oly nagyra becsült hagyomány, kultúra és szellemiség tovább éljen és virágozzon.

Köszönöm a Hidas-családnak, hogy megszervezték a mai ünnepséget, s most átadom a szót nekik, valamint a többi emlékezőnek: Gyuri bácsi tanítványainak, utódainak, s azoknak a fiataloknak, akik bár őt személyesen már nem ismerhették, de az általa átörökített dalokat éneklik, táncokat járják, s ápolják azt a kultúrát, amit ő egy élet szorgos munkájával átmentett számunkra.

Köszönöm a figyelmüket, s a most következő műsorhoz sok örömet és jó szórakozást kívánok!

Pilisvörösvár, 2014. április 27.