Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

A PILISVÖRÖSVÁRI NÉPVISELET MÚLTJA ÉS JÖVŐJE

2013-07-31

Jelmez – vagy összetartozásunk jelképes kifejezése?

Az öltözködés, a divat az emberi kultúra része, s mint ilyen, évezredek óta folyamatosan változik. Természetes folyamat ez, hiszen az életkörülmények, az életforma megváltozása kihat az öltözködésre is: megváltozik a ruhák anyaga, színe, szabása, sőt a funkciója is.

A régi paraszti viselet, amelyet nagyszüleink, dédszüleink hordtak – hétköznap egyszerűbbet, vasárnap szebbet, díszesebbet – nemcsak praktikus volt és szép, de egységes megjelenést biztosított a közösség tagjainak, összefoglalta a közösség teljes kultúráját: ízlését, erkölcsét, világfelfogását, ugyanakkor kifejezte viselőjének korát, társadalmi helyzetét, megkönnyítve a közösségbe való beilleszkedést, a közösségen belüli kommunikációt.

Az élet azonban megváltozott, s mára a népviselet nálunk szinte teljesen eltűnt... De nem teljesen! A német nemzetiségi táncegyüttes mindig is svábruhában táncolt, s az utóbbi években énekkaraink, a fellépő szólóénekesek, szavalók is egyre gyakrabban öltöznek népviseletbe. Egyre több óvodás és iskolás gyereknek van svábruhája, természetessé vált, hogy a különböző ünnepségeken a gyerekek ebben szerepelnek.

Mindez azt mutatja, hogy a népviseletnek ma is van szerepe, funkciója életünkben. Igaz, hogy nem népviseletben végezzük kenyérkereső munkánkat, nem ebben megyünk szórakozni, nem ebben sportolunk, de az ünnepeink mutatják, hogy kultúránk, önazonosságunk jelképeként tekintünk rá, hogy a népviselet közös múltunk, hagyományaink, közösségi összetartozásunk jelképe és kifejezőeszköze lett. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor a népviseletnek ez a szerepe a jövőben még tovább erősödhet: kifejezheti azonosságtudatunkat és összetartozásunkat, átmentheti a jelenbe és a jövőbe az őseink által felhalmozott élettapasztalatot, bölcsességet, világnézetet és ízlést.

Ezt a szerepet a népviselet akkor töltheti be, ha minél többen hordjuk, s ha ragaszkodunk a hitelességhez, eredetiséghez a ruhák anyagában, színében, szabásában és viselésében egyaránt. Csak így lesz alkalmas a népviselet arra, hogy betöltse a neki szánt szerepet. Megvan a lehetőségünk arra, hogy hiteles, az eredetihez nagyon hasonló ruhákat készíttessünk magunknak, hiszen sok családban megvan még a nagyszülők ruhája, s a falumúzeumban és a régi fényképeken is tanulmányozhatjuk a hiteles változatokat.

A pilisvörösvári népviselet a XVIII. század második felében alakult ki a Németország különböző vidékeiről idetelepült őseink viseletének, valamint a magyarországi paraszti viseletnek a kölcsönhatásából. Sajnos, bő százéves fennállása után, a XX. sz. elején az erőltetett magyarosítás és a konfekcióipar térhódítása miatt a népviselet kezdett visszaszorulni, s először a férfiak (az 1920-as évek végétől), majd az asszonyok is (az 1930-as években) tömegesen szakítottak a népviselettel. Az asszonyok egy része még a II. világháború után, az 50-es, 60-as 70-es években is hordta a svábruhát, de egyre kevesebben.

De milyen is volt a pilisvörösvári népviselet?

A férfiak ünnepeken hosszú ujjú, díszesebben varrott, monogrammal ellátott fehér inget, fekete posztóból készült nadrágot, mellényt, kétsor gombolású zakót/kiskabátot hordtak, fejükre fekete filckalapot tettek. Télen a kalapot felváltotta a kucsma (bundasapka), az öltönyre fekete posztóból készült kétsor gombolású rövid télikabátot vettek, nyakukba selyemkendőt kötöttek. Lábbelinek suvikszos bőrből készült csizmát, később „cúgoscipőt" hordtak. (Hétköznapi nadrágjuk és ingjük egyszerűbb anyagból készült, maguk elé kékfestő kötényt kötöttek, s munka közben sem hiányozhatott a kalap.)

Az asszonyok vasár- és ünnepnapokon szövetből vagy selyemből varrt, bőven ráncolt szoknyát vettek fel, amely elé széles fekete, hajtogatott kötényt kötöttek, fejükön selyemkendő volt, nyakukban rojtos kendő, amely a mellet is takarta. A lányoknak és asszonyoknak legalább 3-4 vasárnapi ruhájuk volt (blúzok és szoknyák). A 40 év fölötti asszonyok szívesebben hordtak sötét ruhákat, míg a lányok és a fiatal asszonyok inkább világosabb ruhákban jártak. Az idős asszonyok mindig sötét színű ruhában mentek templomba. (Hétköznapokon ennél lényegesebb egyszerűbb volt a viselet. A két alsószoknya fölött vászonból vagy kékfestő anyagból készült szoknyát viseltek, a kötény is általában kékfestő anyagú volt. Felsőtestükön olcsóbb, munkához viselhető blúzt hordtak.) Házas asszonyok fejéről soha nem hiányzott a kendő. A felnőtt lányok hajadonfőtt jártak, copfjukat visszahajtották a fejükre és ívelt fésűvel feltűzték.

A gyerekek öltözete a felnőttek ruháihoz hasonlított.

***

A népviseletben ma számunkra nagyszerű lehetőség rejlik: őseink hitéhez, kultúrájához, erkölcséhez, ízlés- és érzésvilágához való kötődésünket, hagyományainkhoz, szőlőfalunk közösségéhez való tartozásunkat kifejezhetjük azzal, ha bizonyos alkalmakkor – nemzetiségi ünnepeinken, különböző rendezvényeken, bálokon – magunkra öltjük a népviseletet. Ilyen alkalom lehet a farsangi bál (farsangtemetés), a májusfaállítás és májusfabontás, az erdei kápolna pünkösdhétfői búcsúja, a Vörösvári Napok (Schwabenfest), a szüreti felvonulás, a nemzetiségi délután stb.

Ezekre az alkalmakra felvehetjük nagyszüleink, dédszüleink ruháját, ha a méret megfelel (sajnos általában nem felel meg, mert elődeink jóval alacsonyabbak voltak nálunk). De csináltathatunk is magunknak a régi ruhák mintájára, ha nem is ugyanolyat, de hasonlót. Lehet kapni a boltokban hasonló anyagokat, s vannak olyan női- és férfiszabók Vörösváron, akik képesek hiteles svábruhákat készíteni. Figyeljünk arra is, hogy a népviseletet, az egyes ruhadarabokat életkorunknak, az évszaknak és az alkalomnak megfelelően hordjuk.

Fogarasy Miska bácsi 1993-ban ezt írta monográfiájában: „Ha a nép lelke, kedélye és belső magja valahol megnyilvánul, akkor leginkább abban, hogy milyen hagyományai vannak, milyen szokásokat tart meg, milyen odaadással és milyen megfontolásból ragaszkodik a hagyományaihoz." – A népviselet bizonyos szempontból hagyományaink, szokásaink összefoglalása. Ha sajátos helyi közösségi ünnepeinken felvesszük a népviseletet, életben tarthatjuk a hagyományt, átörökíthetjük az őseinktől ránk hagyományozott tudást, szellemiséget, kultúrát. Ez nem különcködés, nem a múlt visszasírása, nem az idő kerekének visszafogatására tett kísérlet, hanem egy új lehetőség azonosságtudatunk kifejezésére, megerősítésére és továbbadására.

Éljünk vele minél többen, tegyük a népviseletet közösségi összetartozásunk, hagyományaink és kultúránk összefoglaló jelképévé!

        Sax László           Gromon István

        NNÖ elnök            polgármester