Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Római kori sír a Könyvtár udvarán

2012-07-28

Késő római kori kőládasír maradványaira bukkantak Pilisvörösvár határában, a szántóföldeken. A sír darabjai szántás során kerültek elő, a Csobánkai út melletti táblában, még 2008 őszén. A földterület tulajdonosa, Piehl János felvette a kapcsolatot a Szentendrei Múzeummal, akik 2009 februárjában feltárták a sírt, és megállapították, hogy egy 4. században elhunyt nőé volt. Faragott kőlapokból és tegulákból készítették, ez a temetkezési mód és a sírban talált gyűrű, karperec arra utalnak, hogy gazdag családba tartozott az elhunyt.


A régészek eddig is tudták, hogy az említett helyen a római korban temető volt – az egész dombtetőn a vörösvári osztott földek alatt. A most feltárt sírról azt is megállapították, hogy még ugyanannak a századnak a végén kirabolták, és három férfi holttestét helyezték bele – ezeket a csontokat már rendezetlenül bedobálva találták meg. Azóta eltelt 16 évszázad, de az idők mit sem változtak: a megtalált sírt éjszakára magára hagyták, reggelre pedig összetörve, kifosztva találták meg.

A törvény szerint a leletek az állam tulajdonát képezik. A régészetileg értékes tárgyakat, a karperecet és gyűrűt restaurálták, ezeket a múzeum őrzi. A kőládasírt viszont (amelyen nem találtak feliratot) Kálmán Kinga főépítész és Gromon István polgármester kérésére a városnak ajándékozták. Június 22-én, pénteken érkeztek a sírkődarabok a városi könyvtár udvarára, ahol az önkormányzat közmunkásai dr. Ottományi Katalin régész útmutatásai szerint összeállították a sírt, mely a római mérföldkövek mellett kapott helyet.

Sólyom Ágnes

(Forrás: Vörösvári Újság)