Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Rajtvonalnál a vasútépítés

2012-06-27

Június 16-án lezárták a vágányokat Pilisvörösvár és Esztergom között, és megkezdődött a várva várt vasútépítés. Röviddel a munkálatok kezdete előtt, május 22-én a Művészetek Házában tartottak lakossági fórumot a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. munkatársai.

Az érdeklődőket Gromon István polgármester köszöntötte. Elmondta, hogy a Budapest–Esztergom vasút­vonal felújítása 3 nagy ütemben fog zajlani, mindháromhoz kapcsolódik majd egy lakossági fórum.

A polgármester örvendetes eseménynek nevezte a vasútfelújítást: „Pilisvörösváron olyan fejlesztés fog megvalósulni, ami egy település életében százévente egyszer fordul elő." Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy mint minden beruházásnál, itt is biztosan lesznek kellemetlenségek, de mind a kivitelező, mind az önkormányzat igyekszik majd minél előbb megoldani ezeket – lehetőségeikhez mérten.

Mi várható?

Molnár Richárd, a NIF Zrt. irodavezetője ismertette a beruházás részleteit. Sok újdonság nem derült ki a korábban is bemutatottakhoz képest, de a novemberi lakossági fórum óta a négy kivitelezési szerződésből hármat aláírtak, ezek között a Pilisvörösvár és Piliscsaba közötti vonalszakasz átépítésére szolgáló szerződést. Ennek keretében építik át a jelenlegi vágányokat, kezdve a vörösvári vasúti átjáró Piliscsaba felőli végétől. A 10-es úti átjárót tehát egyelőre nem érintik a munkálatok (sőt, mivel a vasútforgalom szünetel, a sorompó már most sem fogja akadályozni a forgalmat – a szerk.). Az átjárótól abban az irányban továbbra is csak egy sínpár marad, épül viszont egy kétvágányos, két kilométeres szakasz a Terranova gyárnál, ami lehetővé teszi, hogy a szembejövő vonatok elkerüljék egymást, így a jelenleginél kétszer nagyobb lesz majd a vonatsűrűség. Már most felállítják a felsővezeték-oszlopokat, amelyek 2014 után, a vonalszakasz tervezett villamosításnál kellhetnek majd.

Június 16-án kezdődik a vágányzár, ettől kezdve 2013. március 31-éig Pilisvörösvár és Esztergom között nem járnak vonatok, helyettük buszok közlekednek.

Molnár Richárd a további munkálatokról szólva azt is elmondta, hogy 2013 áprilisában zárják le a Pilisvörösvár–Budapest vonalszakaszt, 2014 áprilisától pedig megkezdődhet a kétirányú vasúti közlekedés a teljes felújított Budapest–Esztergom szakaszon. Óránként öt vonatpár fog közlekedni, összességében kb. 20 perccel lesz rövidebb a menetidő, és szintén a gyors közlekedést segíti, hogy számos P+R parkoló fog létesülni a szakaszon.

Mi fog átépülni?

A felújítási munkálatok Pilisvörösvárt és Piliscsabát érintő részleteit Hencsei Judit ismertette. Elmondta, hogy a következő két év során átépítik a pilisvörösvári vasútállomást, a Tó utcai közúti aluljárót (viadukt), a Kálvária utcai közúti felüljárót (hidat), a Szabadságliget megállóhelyet, az Őrhegy utcai közúti felüljárót, a Piliscsabai utcai vasúti felüljárót, továbbá a Terranova üzemi területre vezető átkötő közúti aluljárót, a piliscsabai alagutat, Pázmáneum megállóhelyet, a Klotildliget megállóhelyet, a Bajcsy-Zsilinszky u. (Piliscsaba állomás) közúti aluljárót és Piliscsaba állomást.

A kivitelező a munkálatok befejezéséig panaszirodát üzemeltet:
Pilisszentiván Bányatelep u. 14.
Tel: +36-20/509-12-47

A szakaszon a mostani megengedett sebesség 60 km/óra, ami az átépítés után lakott területen kívül 80-100 km/óra lesz. Útfelújítási munkák is kapcsolódnak a beruházáshoz: a Tó utcai közúti aluljárónál (a viadukt alatt) a burkolat javítása és járda építése, a Kápolna utcában a vasúti átjáró és a csatlakozó útszakasz átépítése, a Kálvária utcában a közúti felüljáró és csatlakozó útszakasz átépítése, a Zöldárok utcában a csatlakozó útszakasz átépítése, az Őrhegy utcában a közúti felüljáró és csatlakozó földút átépítése, valamint a Piliscsabai utcában a közúti aluljáró és csatlakozó kockakő burkolatú útszakasz átépítése.

Lakossági kérdések

A fórumon a lakosság részéről főként a kisajátításokkal kapcsolatban merültek fel kérdések, melyekre a NIF Zrt. munkatársai mindenkinek külön, személyesen válaszoltak. A lakosok sok kérdése irányult arra is, hogy hogyan fog változni az utak állapota a munkálatok során. A polgármester erre válaszul elmondta, hogy a kivitelezőnek helyre kell majd állítania az általa használt útszakaszokat, ha azok állapota romlik, de a kivitelező feladata nem az útépítés, hanem a vasútépítés. Hozzátette azt is, hogy önkormányzati utak felújítására csak abban az esetben kerülhet sor, amennyiben azt az önkormányzat majdani anyagi helyzete megengedi.

A beruházás további részletei megtekinthetők a városi honlapon: www.pilisvorosvar.hu

Palkovics Mária

(Forrás: Vörösvári Újság)