Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Ünnepi beszéd 2009. október 23.

2009-10-23

Hölgyeim és Uraim!
Kedves Pilisvörösvári Polgárok!
Tisztelt Ünneplők!

Szeretettel köszöntöm Önöket az 1956. évi forradalom és szabadságharc 53., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett mai ünnepségünkön.

Október 23-án minden évben tisztelettel emlékezünk az 1956-os forradalom felemelő és örömteli pillanataira, a megszálló szovjet csapatok elleni szabadságharcra, a forradalom és a szabadságharc résztvevőinek hősiességére.

De ugyanígy büszkén emlékezünk ezen a napon az országot 40 éven át megnyomorító szovjet típusú kommunista diktatúra felszámolásáért vívott küzdelemre, s az 1989-es rendszerváltozás történelmi pillanataira is.

Mivel az előző évek október 23-i ünnepi beszédeiben inkább 56-ról esett szó, engedjék meg, hogy ma, a 20 éves évforduló alkalmából inkább a rendszerváltozásról, s az azóta eltelt két évtizedről beszéljek.

Ahhoz, hogy a rendszerváltozásról érdemben beszélhessünk, először is tisztáznunk kell – különösen a fiatalabbak kedvéért -, hogy miféle rendszer volt az, amely megbukott 20 évvel ezelőtt. Nos, ez a rendszer az az egypártrendszerű, bolsevik típusú kommunista diktatúra volt, amely a második világháború végén, a szovjet megszállási övezethez tartozó keleti blokk országaiban, a „nagy vezér", Sztálin „Generalisszimusz" „útmutatása" alapján, az „ideiglenesen" ott állomásozó szovjet hadsereg árnyékában épült ki, és állt fenn aztán jó 40 évig.

A rendszer kiépítése a világháború után körülbelül két évet vett igénybe. Főbb lépései a demokratikus pártok szétverése és felszámolása, a bányák, gyárak, termelőüzemek államosítása voltak. Ezután következett a rendszer megszilárdítása: a civilszervezetek és az egyházi szerzetesrendek feloszlatása, a nemzetiségek kitelepítése, a mezőgazdaság „szocialista átszervezése" (azaz erőszakos téeszesítés, a kényszerített kollektivizálás); az ellenzéket megfélemlítő, sokszor fizikailag megsemmisítő Államvédelmi Hatóság, az ÁVH létrehozása, a tanácsrendszer kiépítése, a tervutasításos gazdaság bevezetése.

Mindezek kíséretében bebörtönzések, munkatáborokba internálás, a kuláknak nyilvánított parasztok üldözése. Felsőoktatásból kizárás, a hívő emberek, a kulákszármazásúak és az osztályidegenek hátrányos megkülönböztetése, a külföldre utazás tilalma, a titkosügynökök és besúgók hálózatának kiépítése. A politikailag másképp gondolkodók osztályidegenné, a rendszer ellenségévé, a dolgozó nép ellenségévé nyilvánítása és üldözése - először Rákosi Mátyás, majd Kádár János vezetésével. Kötelező ateizmus és materializmus. Erőszakosan terjesztett kisdobos- és úttörő mozgalom, fenyegetéssel és csábítással kicsikart DISZ-, KISZ- és párttagság. Kötelező részvétel és kötelező jelszavak az állami ünnepségeken, felvonulásokon. Különböző rendű és rangú párttitkárok uralma a munkahelyeken, a hivatalokban és az intézményekben. Cenzorok uralma a szerkesztőségekben és a könyvkiadóknál. A kötelező „szocialista realista" stílus egyeduralma a regényekben, a mozivásznon, a zenében és az épületeken...

A hétköznapi életben pedig a mindenbe való beletörődés. ...Úgy tűnt, hogy a rendszer megváltoztatására nincs semmi esély, egész életünket a kommunista diktatúra szorításában kell leélnünk.

A megdönthetetlennek látszó szovjet birodalom, s a benne felépített helyi kommunista diktatúrák egy idő után mégis gyengülni kezdtek. A rendszer bomlása 1980 nyarán Lengyelországban, a gdański hajógyári munkások sztrájkjával kezdődött. A tiltakozásokat már nem lehetett ideológiai közhelyekkel és rendőri fenyegetéssel elfojtani. Lech Walesa és a Szolidaritás Szakszervezet vezetésével ideiglenes néphatalom jött létre, amit csak másfél év után, a szükségállapot bevezetésével tudtak leverni. Néhány évvel később, 1985. március 11-én Mihail Gorbacsov lett a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, s ezzel a birodalom központjában, a Szovjetunióban is megkezdődtek a változások. A Szovjetunió sem bírta ugyanis tovább viselni a hidegháború és a fegyverkezési verseny terheit.

Magyarországon az értelmiség egy része kezdte a szervezkedést. 1987-től ellenzéki szervezetek, 1988-tól ellenzéki pártok alakultak, majd 1988 tavaszán a bős-nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tüntetéseken a tömegek is bekapcsolódtak a rendszerváltozás előkészítésébe. A kommunista hatalom fenyegetőzött, de nem mert erőszakot alkalmazni.

1989 tavaszától felgyorsultak az események. Megkezdődött az „ideiglenesen" hazánkban állomásozó szovjet csapatok" részleges kivonása; felmentették tisztségéből Kádár Jánost, a kommunista állampárt 33 éve uralkodó vezetőjét, politikai egyeztető tárgyalások kezdődtek a hatalom békés átadásáról, a többpárti demokráciába való átmenetről. Ősszel az állampárt, az MSZMP feloszlatta önmagát, a Parlament módosította az alkotmányt, október 23-án pedig Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök kikiáltotta a Magyar Köztársaságot.

A következő hónapokban a többi szocialista országban is összeomlott a kommunista rendszer. 1990 júliusában feloszlott a keleti blokk katonai szövetsége, a Varsói Szerződés, majd 1991 szeptemberében a „Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa", a KGST is. A volt szocialista országok elindultak a jogállamiság, a többpárti demokrácia és a piacgazdaság kiépítésének rögös útján...

...A demokrácia és a piacgazdaság kiépítése azonban mindenütt igen nagy nehézségekbe ütközött. Magyarországon Antall József kormánya vállalkozott az ország újjáépítésére. Az erkölcsileg és gazdaságilag romokban heverő, eladósított országot irányító kormány munkájára azonban belülről a tovább működő kommunista titkosszolgálati ügynökhálózatok nyomása nehezedett, kívülről pedig a bukott rendszerhez ezer szállal kötődő sajtóé és a külföldi hitelezőké. Óriásira duzzadt a költségvetési hiány és a munkanélküliség, a tár­sadalmi különbségek jelentősen megnőttek. A közhangulat igen hamar megfordult: 1991-től kezdve szép lassan növekedni kezdett a kommunista utódpárt támogatottsága, s 1994-ben, a második szabad választáson az emberek visszaszavazták a hatalomba a volt pufajkásokat és titkos ügynököket, akik közben vállalkozóvá vagy hivatásos politikussá alakultak át.

1998-tól a polgári kormánynak ugyan még sikerült négy évre visszavezetni az országot a rendszerváltozás eredeti útjára, de 2002-ben az egykori párt- és KISZ-titkárok személyében ismét győztek a régi erők, s Magyarországon ismét úrrá lett a hazugság, a képmutatás, a lopás, a törvénytelenség és a korrupció. Ennek következtében ismét romlott a gazdasági helyzet, az emberek testi-lelki közérzete, s mára ugyanolyan gazdasági-erkölcsi-pénzügyi-társadalmi válságba süllyedtünk, mint amilyenben 1989-ben voltunk.

Tisztelt Hallgatóim!

Miért történt mindez? Miért nem váltotta be a rendszerváltozás a hozzá fűzött reményeinket? Miért süllyedtünk vissza oda, ahonnan elindultunk? Miért kell 20 év után mindent elölről kezdenünk?

Személyes véleményem szerint ennek legfőbb oka az, hogy 1989-ben az emberek a szívük mélyén többnyire csak jóléti rendszerváltást akartak, a társadalmi-erkölcsi megújulás kevésbé érdekelte őket. Vá­gyuk valójában nem a demokráciára, hanem csak a nyugati demokráciákban elért anyagi jólétre irányult. A demokrácia és a jogállam kiépítéséért folytatott hétköznapi politikai küzdelmek az emberek többségét kevésbé érdekelték, s abban nem is akartak részt vállalni. S mivel az emberek többsége a közéletben nem vállalt szerepet, a demokrácia csak üres keret maradt, az igazságosság és a jólét nem valósult meg.

Nem is lehetett másképp, hiszen a demokrácia szó azt jelenti: „népuralom". A magyar nép azonban nem akart uralkodni, azaz nem akarta kormányozni saját magát. Csak azt akarta, hogy jobban élhessen, s valaki pedig kormányozzon, azaz uralkodjon helyette. A VALAKI Horn Gyula, Megyesi Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon lett. Segédei pedig Pető Iván, Demszky Gábor, Kuncze Gábor és Kóka János. Őket mind a magyar emberek többsége választotta meg!

Tisztelt Hallgatóim!

Ha ez így folytatódik: ha a többség továbbra is a politikán kívül marad, s ráhagyja a közügyek intézését bárkire, aki azt önjelöltként vállalja, akkor véleményem szerint a helyzet nemhogy nem fog javulni, hanem még sokat romolhat is. A történelem azt mutatja, hogy ha nem küzdünk mindnyájan naponta a hazugság, a törvénytelenség és a korrupció ellen, akkor sorsunk előbb-utóbb egy újabb diktatúra lehet. A kisemberek gyávasága és megalkuvása ugyanis előbb-utóbb mindig diktatúrák kialakulásához vezetett.

A közjóért való küzdelemben ezért szükség van minden jó szándékú, becsületes ember kitartó és önzetlen munkájára. Más ezt a munkát nem fogja elvégezni helyettünk. 1956 és 1989 céljai akkor valósulhatnak meg, ha a társadalom többségét adó, mérsékelt gondolkodású, józan átlagemberek jelentős számban vállalkoznak majd közéleti szerepre, s hajlandók lesznek hozzájárulni a sorsunk jobbra fordításáért vívott közös harchoz. A rendszerváltozás következtében a lehetőség adott. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Pilisvörösvár, 2009. október 23.