Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Bányászsztrájk 80. évfordulójára

2008-11-21

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Pilisi Bányászok!
Kedves Vendégeink!

Két nap híján 80 évvel ezelőtt, 1928. november 23-án 1600 pilisvörösvári és pilisszentiváni bányász úgy döntött, hogy nem tűr csendben tovább, harcot indít sorsának jobbításáért és sztrájkba lép.

Az ügy előzményei a következők voltak. 1924-ben a magyar kormány - hogy úrrá legyen az elszabaduló infláción - külföldi kölcsönt vett fel. A kölcsönt adó hitelezők rövid idő alatt döntő szerepet kezdtek játszani az ország gazdasági életében, s a korábbi osztrák függőséget a nyugati hatalmaktól való pénzügyi függés váltotta fel. Bevezették az autonóm magyar vámtarifát, amely a külföldi szenet és kokszot szinte vámmentessé tette, így a magyar szén iránt csökkent a kereslet.

A magyar bányák tulajdonosai a kieső profitot a termelési költségek leszorításával, anyagtakarékossággal, és - legfőképpen - nyílt és burkolt bércsökkentéssel és elbocsátásokkal igyekeztek pótolni. A pilisvörösvári és pilisszentiváni bányászokat foglalkoztató Budapestvidéki Kőszénbánya Rt.-ben például rendszeresítették a pótműszakot, majd a 12 órás műszakot, így 12 órára ugyanannyit fizettek, mint máshol 8 órára. Ezen kívül fokozatosan megszüntették a természetbeni juttatásokat (lakás, fűtés, világítás) valamint a lakbérpótlékot.

A fenti intézkedések miatt sorozatos sztrájkok kezdődtek. A pilisvörösvári és pilisszentiváni bányászok először 1924. március 17-én léptek sztrájkba, s néhány nap alatt elérték akkori követeléseik teljesítését. 1925. június 7-én újra Pilisvörösváron, majd 1926-ban főleg a Salgótarjáni-medencében voltak bányászsztrájkok.

1928-ban a bányászok helyzete még katasztrálisabbá vált. Országszerte összesen 97 bérharc tört ki, összesen 52.850 résztvevővel. Pilisvörösváron, mint már említettem, november 23-án tört ki a nagy, 7 héten át tartó bányászsztrájk. Ettől kezdve két héten keresztül folytak a tárgyalások a kőszénbánya igazgatósága és a szakszervezet között. Az eredménytelen tárgyalások miatt Pilisvörösvár és Pilisszentiván bányász népe a harmadik hét után úgy döntött, hogy a Budapestre vonul, s közvetlenül a miniszterrel kíván tárgyalni.

1928. december 11-én délelőtt ? 10-kor 2000 ember - bányászok, asszonyaik és gyerekek - indult el Budapest felé négyes sorokban, néma csendben a sáros országúton. Az ürömi vasútállomás közelében csendőrök állították meg őket, s közölték, hogy nem mehetnek tovább: a Parlamentbe csak egy 15-20 tagú küldöttség mehet. A tüntetők beletörődtek a kényszerbe, a következő kiáltások mellett:

-Kenyeret akarunk!

-Mi itt maradunk addig, míg vissza nem jönnek a válasszal!

A delegáció 12 óra után ért a Képviselőházba. Vass József miniszterelnök-helyettes fogadta őket. Megígérte, hogy mindent elkövet az érdekékükben, de ennek első feltétele, hogy a tüntetők csendben vonuljanak haza, s a sztrájkolók vegyék fel a munkát. A delegáció 2 óra tájban ért vissza az ürömi vámhoz. Közölték a többiekkel a miniszterelnök-helyettes üzenetét, s a tüntetők hazavonultak.

A sztrájkot azonban nem fejezték be, mert nem bíztak az ígéretekben. Még egy hosszú hónapon át küzdöttek - éhezve és fázva, mert nem volt pénzük élelemre és fűtésre. Piliscsabáról, a többi szomszédos településről, sőt az egész országból érkezetek segélyek a sztrájkolók családjainak megsegítésére. Közben 30-40 csendőr körbefogta Vörösvárt, szinte ostromzárat alakítottak a falu körül. Ki akarták éheztetni a vörösvári bányászokat, hogy azok felvegyék a munkát.

Mivel ezt így sem tudták elérni, a sztrájk 7. hetében összehívták a Magyarországi Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének kongresszusát. Ezen született az elhatározás, hogy egy egyeztető bizottságot hoznak létre, melyben a munkáltató és a munkások képviselői foglalnak helyet, s a bizottság elnöke Vass József miniszter lesz.

A Népjóléti Misztériumban 1929. január 15-én lefolytatott tárgyaláson végül egy 8 pontos megegyezés született.

1. Az igazgatóság engedélyezi a karácsonyi segélyt.2. Azoknak a bányamunkásoknak, akiket az igazgatóság vasárnapra berendel, a rendes munkaidőn kívül 50%-os pótlékot ad.3. Azok a bányamunkások, akik az igazgatóság beleegyezésével önként mennek vasárnapi munkára, az igazgatóságtól 25%-os pótdíjat kapnak.4. Az igazgatóság azokba a lakásokba, ahol még a villany sincs bevezetve, bevezeti azt, feltéve, hogy a közigazgatási szerv beleegyezik5. A pilisszentiváni bányászok előleget kapnak.6. A lakbérpótlék és a szénjárandóság ügyében április 1-től a tatabányai rendszert vezetik be.7. A csapatcsillések és a segédvájárok keresetére vonatkozóan a vezérigazgató ígéretet tett, hogy a tatabányai rendszer alapján állapítják meg ezeknek a munkabérét.8. Az ipari munkások keresetére vonatkozóan külön tárgyalások indulnak meg.

Az egyezményt 1929. január 20-án, munkagyűlésen ismertették a pilisvörösvári bányászokkal. A megegyezés távolról sem teljesítette a követeléséket, de azért mégsem volt lebecsülendő, mert szabályozta a munkaidőt, és kikötötte, hogy a vállalat részben megtéríti a lakás, a fűtés és a világítás költségeit, amit addig megtagadtak. A bányaigazgatóság Dréhr államtitkár jelenlétében ígéretet tett, hogy a sztrájk miatt senkit sem bocsátanak el.

Sajnos ennek ellenére - a munkafelvétel után, folyamatosan - 170 bányamunkásnak mondtak fel. Köztük voltak a legharcosabb munkások és a sztrájk vezetőinek nagy része. A sztrájk következtében elbocsátott pilisvörösvári bányászok egy része feketelistára került, így más bányánál sem kapott állást, s végül kénytelen volt a paraszti munkához visszatérni vagy Franciaországba kivándorolni.

A nagyarányú elbocsátások miatt a bányászok február 16.-ára újabb sztrájkot terveztek, de azt már a csendőrség megakadályozta: letartóztatta a sztrájk pilisvörösvári szervezőjét, Tóth Istvánt, valamint a solymári sztrájk vezetőit: Harencsák Ferencet és Kisjuhász Józsefet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindez régen volt, éppen 80 éve. A második világháború alatt Vörösváron a bányát bezárták, s bár Szentivánon az 50-es évek elején új lendületet kapott a bánya, s a 60-as években még ?Jó szerencsét!"-köszönés volt az iskolában, és naponta hallottuk a faluban a műszakváltást jelző dudaszót, az 1960-as évek végén leépítések, elbocsátások következtek, majd 1969. december 31-én bekövetkezett a szentiváni bánya végleges bezárása is.

Pilisvörösváron tehát közel 70 éve nincsen bányászat, s Szentivánon is közel 40 éve, mégis van okunk az emlékezésre, és van értelme az emlékezésnek. Sok egykori bányász ugyanis még itt él köztünk, s a bányák mindkét település történetébe mélyen belevésték a nyomukat. Nemcsak az emberek lelkébe, hanem a tárgyi környezetbe is - mindenekelőtt a két Bányatelepen, valamint a szentiváni és a vörösvári bányató (?Slötyi") révén.

Azért jöttünk tehát itt ma össze, hogy emlékezzünk a pilisi bányászokra. Nemcsak azokra, akik életüket veszítették a föld mélyén, vagy akik a sztrájk idején bátran és kockázatokat vállalva küzdöttek, hanem mindazokra a névtelen bányászokra, akik a bányában éveken-évtizedeken át szorgalmasan dolgoztak. Összefogva, bajtársias szellemben, egymásra utaltságuk tudatában, családjuk eltartásáért, előbbre jutásáért vállalva a nehéz, piszkos és veszélyes munkát. Példa lehet számunkra az élet bármely területén a bányászok munkához való hozzáállása!

?Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete. Váratlan vész rohanja meg, mint bérctetőt a förgeteg..." - éneklik a bányászok. De ilyen a mi életünk is, nemcsak a bányászoké... Ezért őrizzük emléküket, ezért figyelünk a példájukra, és ezért állítunk emléket ma itt nekik. Ezért kerestük meg a még élő vörösvári bányászokat, ezért hívtuk meg őket a közös emlékezésre és ünneplésre.

Köszönöm mindenkinek, aki a mai ünnephez munkájával, adományával vagy más módon hozzájárult. Kívánok Önöknek további szép ünneplést, s minden bányásznak jó egészséget!

Glück auf!

Szerencse fel!

Pilisvörösvár, 2008. november 21.