Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Az MH Altiszti Akadémia október 23-i ünnepségén (2016.10.21.)

2016-10-21

Tisztelt Parancsnok Úr!
Tisztelt Állománygyűlés!
Kedves Vendégek!
Hölgyeim és Uraim!

Jeles évfordulót ünneplünk a mai napon: a nemzetünk sorsát történelmi távlatban is meghatározó 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját.

Ez az ünnep – mint oly sok más ünnep is – egyszerre örömteli és fájdalmas. Örömmel, lelkesen és büszkén emlékezünk az 1956. évi forradalom és szabadságharc felemelő pillanataira, a függetlenségért, a demokráciáért és a szabadságért vívott harcok hősere. Ugyanakkor fájdalommal és keserűséggel emlékezünk az ártatlanul, fiatalon megölt vagy testileg-lelkileg egy életre megnyomorított férfiak, nők, csalások szenvedéseire.

A mai jeles évfordulón ezért nemcsak megemlékezni szeretnék a hősökről, nemcsak a tiszteletemet szeretném leróni előttük, hanem a 60 év távlatából néhány alapvető kérdésre is választ keresek: Mi volt az 1956-os események oka? Miért tört ki a forradalom? Ki ellen és mi ellen lázadt fel 1956-ban az ország java része? És végül: Milyen tanulságokat vonhatunk le az akkori eseményekből ma, 2016-ban, a mi saját életünkre vonatkozóan.

*

Tisztelet Hölgyeim és Uraim!

Ahhoz, hogy az 19656-os forradalom és szabadságharc kitörésének okait megérthessük, vissza kell mennünk az időben legalább a második világháború idejéig.

A II. világháború végé felé, a szovjet Vörös Hadsereg fokozatosan szorította vissza keletről nyugat felé a német (és a velük szövetséges) csapatokat, s mivel az út Magyarországon keresztül vezetett, közben Budapestet is kellett foglalnia. Az első támadás Budapest elfoglalására 1944. október 29-én indult, de az még nem járt eredménnyel. A második támadás két hónappal később viszont már sikeres volt: december 20-án az oroszok megkezdték Budapest körbekerítését, 24-én az első szovjet élek behatoltak Budára, 26-én bezárult a főváros körüli ostromgyűrű, és megindult Budapest ostroma.

A szovjet 2. Ukrán Front csapatai 52 napos, utcáról utcára folyó harc után 1945. február 13-án elfoglalták Budát. Bizonyos szempontból ezt a napot lehetett Budapest felszabadulásnak nevezni – ahogy a kommunista állam később ezt az eseményt emlegették –, mert a Tolbuhin és Malinovszkij marsallok vezette szovjet csapatok valóban véget vetettek Magyarországon a nyilas diktatúrának és a német megszállásnak. 

Ugyanakkor azonban a bevonulásuk  egyben egy újabb megszállás, egy újabb zsarnoki rendszer, a kommunista diktatúra kezdetét is jelentette Magyarország, a magyar emberek számára. Az idegen katonai erő védőszárnyai alatt ugyanis a Sztálin által, Moszkvából irányított Magyar Kommunista Párt a következő hónapokban és években módszeresen felszámolta Magyarországon a demokratikus közéletet. Először megszerezte a felügyeletet a belügyminisztérium felett, majd saját megtorló hadseregévé alakította a karhatalmat, következő lépésként kommunista irányítást hozott létre a jogásztársadalom felett, végül létrehozott egy olyan nyomozó-kihallgató apparátust, amely feltétel nélkül végre-hajtotta a felülről kapott direktívákat, és kínzásokkal, veréssel, csikart ki vallomásokat, amelyek alapján ártatlan emberek sokaságát lehetett elítélni, s ezen keresztül az egész társadalmat megfélemlíteni és együttműködésre kényszeríteni.Koncepciós perek és koholt vádak alapján a magyar állampolgárok százait végezték ki, és további magyar állampolgárok tízezreit börtönözték be vagy internálták kényszermunkatáborokba.

Az emberek megfélemlítésével és a társadalmi élet erőszakos átalakításával párhuzamosan a kommunisták az ország gazdaságát is erőszakosan átalakították. Szovjet parancsra eszelős iparosításba és fegyverkezésbe kezdtek, a parasztságot termelőszövetkezetekbe kényszerítették, s könyörtelen beszolgáltatásokkal mindenéből kifosztottak. A kifosztott parasztok, az agyonsanyargatott egyéb kistulajdonosok, és az egyszerű munkások körében egyre nőtt az elkeseredés és az elégedetlenség, de a diktatúra fojtogatásában ennek nagyon kevesen mertek hangot adni.

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után az egész keleti blokkban, így Magyarországon is valamelyes enyhülés következett be. 1953 szeptemberében a Szovjetunióban Nyikita Szergejevics Hruscsovot választották az Szovjet Kommunista Párt első titkárává, s ezzel egyfajta enyhülési időszak kezdődött az egész Szovjet birodalomban, így Magyarországon is. Nálunk Nagy Imre miniszterelnök képviselte az új irányt.

1955 áprilisában  azonban a szovjet politika újabb fordulata következtében ismét visszalépés történt. Az országszerte gyűlölt Rákosi Mátyásnak sikerült visszatérnie a hatalomba, s a hírhedt ötösfogat – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Hegedűs András, Farkas Mihály és Révai József – ismét a teljhatalmú úr lett. Nagy Imrét megfosztották minden állami- és pártfunkciójától, majd 1955 decemberében a pártból is kizárták. Az új miniszterelnök Hegedűs András lett.

Ez a visszarendeződés már nemcsak a társadalom nemkommunista többségének az érdekeit sértette, hanem a kommunisták egy részének, a revizionistának nevezett kommunistáknak az érdekeit is. Ezzel is magyarázható, hogy 1955 nyarától közeledni kezdett egymáshoz a nemzeti többség, valamint a kommunisták azon része, akiket revizionistáknak neveztek, s akik Nagy Imre hívei voltak. A közös cél Rákosinak a hatalomból való eltávolítása, a rendszer emberibbé tétele volt.

Segítette ezt a folyamatot a külpolitikai helyzet is: 1956 februárjában az Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov „titkos beszédben” leplezte le a sztálinizmust, s ennek hatására pár hónappal később, májusban a Magyar Dolgozók Pártja aktívaértekezletén Rákosi Mátyás is elismerte a törvénytelenségeket és „önkritikát gyakorolt”. Júniusban a lengyelországi Poznanban munkásmegmozdulásokra került sor, amelynek híre Magyarországra is eljutott. Valószínűleg ezek az események is közrejátszottak abban, hogy júliusban a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének (KV) ülése felmentette Rákosi Mátyást az elsőtitkári tiszte alól, s Gerő Ernőt nevezte ki utódjának.

Október 6-án a hatóságok engedélyezték a rehabilitált Rajk László és társai nyilvános újratemetését a Kerepesi temetőben. A temetés százezres tömegdemonstrációvá vált. Október 13-án Nagy Imrét visszavették a kommunista pártba. Október 16-án a szegedi tudományegyetem, az orvostudományi egyetem, a pedagógiai főiskola és a zenetanárképző főiskola hallgatói megalakították a MEFESZ-t (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége), az egyetemi ifjúságnak a DISZ-től és az MDP-től független szervezetét. Ez a szervezet volt később az október 23-i forradalom előkészítője.

Október 17-én szovjet csapatokat indítottak Varsó felé a megmozdulások leverésére. A hazafias beállítottságú lengyel hadsereg azonban ellenállt, és október 18-án Varsó körül stratégiai pontokat foglalt el. Diákok és munkások tüntettek Varsóban október 18-ról 19-re virradóra. 19-én reggel Hruscsov szovjet partfőtitkár küldöttség élén Varsóba repült, hogy a lengyel politikai vezetést megregulázza. Drámai feszültségű tárgyalások folytak, és miután a lengyel haderő bekerítette a Varsó felé haladó szovjet erőket, azoknak Hruscsov végül visszavonulási parancsot adott.

Ez ellen a Varsó ellen tervezett szovjet katonai puccs ellen, a testvéri lengyel néppel való szolidaritás jegyében hirdették meg a budapesti egyetemisták október 23-ra, a Műegyetemről a Bem szoborhoz menetelő tüntetést, amely az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc kirobbanásához vezetett.

A forradalom eseményeit most idő hiányában nem akarom részletesen ismertetni. A lényeget tudjuk: százezres tüntetés a Parlament előtt – tüntetés a Rádió épületénél is –fegyveres harc a Rádió védői és a tüntetők között – Sztálin-szobor ledöntése – a Rádió elfoglalása – statárium – általános sztrájk – tömegtüntetések – sortüzek Budapesten, Mosonmagyaróvárott, Miskolcon, Ózdon és több vidéki városban – a szovjet csapatok kivonulása – fegyverszünet – a Varsói Szerződésből való kilépés – Kádár János eltűnése a fővárosból.

Október végére úgy tűnt tehát, hogy a forradalom győzött. De aztán november 1-jétől minden megváltozott: szovjet csapatok vették körül a magyar repülőtereket – a magyar kormánydelegáció tagjait Tökölön tőrbe csalták és letartóztatták – november 4-én, vasárnap, a hajnali órákban 2000 orosz tankkal általános támadás indult meg a magyar főváros és más vidéki városok ellen – rövid idő alatt elfoglalták a Parlamentet, s letartóztatták a törvényes magyar kormány ott tartózkodó tagjait – körülzárták a laktanyákat, elfoglalták a magyar repülőtereket, és lezárták az osztrák-magyar határ felé vezető utakat – a kilátástalan katonai helyzetben Nagy Imre miniszterelnök és hívei a jugoszláv követségen kértek menedéket.

A emberek a megtorlástól tartva az ország minden részéből menekülni kezdtek a nyugati határ felé, s néhány hét alatt mintegy 190 000 ember menekült el Magyarországról. November 7-én Kádár János vezetésével új kormány alakult. A félelem nem volt alaptalan. Tömeges letartóztatások kezdődtek, Nagy Imrét és tárasit november 22-én a hazatérés ígéretével kicsalták a jugoszláv követségről, elrabolták, és tiltakozásuk ellenére Romániába szállították. Rögtönítélő bíráskodást vezettek be. 22 000 embert ítéltek börtönre, 13 000 főt pedig internáló táborokba vittek. Közel 500 embert végeztek ki. A törvényes magyar miniszterelnököt hosszú előkészítés után bíróság elé állították, és 1958. június 16-án kivégezték.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezen dicsőséges, hősies és tragikus események óta 60 év telt el. Ebből a 60 évből 30 év a kommunista diktatúrában telt el, majd 1989-90-ben – szinte a sors ajándékaként – megtörtént végre a rendszerváltozás, a többpártrendszerű demokrácia és a jogállam helyreállítása. A rendszerváltozással az 1956-os forradalom és szabadságharc követeléseinek nagy része teljesült. Ma szabad országban, félelem nélkül élhetünk, szabadon utazhatunk, vállalkozhatunk, szervezetekbe tömörülhetünk, véleményünket szabadon kinyilváníthatjuk, vallásunkat szabadon gyakorolhatjuk, politikai akaratunkat szabadon kifejthetjük.  Életszínvonalunk javult, az üzletek tele vannak áruval, relatíve jólétben élünk. Ez a szabadság és ez a jólét az 1956. évi forradalom és szabadságharc, és az azóta eltelt 60 év küzdelmeinek eredménye. Nem adták ingyen. Sok ember küzdelme, áldozata és önfeláldozása kellett hozzá.

Ez a szabadság és jólét azonban nem egyszer és mindenkorra a miénk. Nekünk is folyamatosan minden nap meg kell küzdenünk érte. Mert az emberi természet, a földi élet olyan, hogy ingyen nem adnak semmit – a szabadságot, a demokráciát, a jólétet és a békét sem. Csak akkor van esélyünk hosszú távon megtartani 1956 és 1989 vívmányait, ha folyamatosan élünk demokratikus jogainkkal, ha részt veszünk a közéletben, ha használjuk a jogállam biztosította eszközöket, ha folyamatosan küzdünk egyénileg és közösségben is a szabadságért, a demokráciáért, az igazságosságért, a közösség, az ország boldogulásáért.  1956 hősei megcselekedték, amit megkövetelt a haza, de ez rajtunk csak akkor segít, ha mi is megtesszük a magunkét. A mai napon ezért ne csak a múlt hőseire emlékezzünk, hanem magunkban is erősítsük meg az elszántságot a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság értékeinek védelmére, hogy ne csak magunk, hanem gyermekeink és unokáink is szabadságban, békében, demokráciában, jólétben és örömben élhessenek.

Köszönöm, hogy meghallgattak. 

Szentendre, 2016. okt. 21.