Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Gromon István polgármester válasza a Láncfűrészes fadoktorok c. cikk állításaira

2015-09-27

A cikk utolsó mondataival egyetértek: a Betelepülési emlékmű szobrai nem versenytársai és nem is ellenfelei és a Templom téri japánakácoknak. Nem is akarnak azok lenni. A két dolgot pusztán a szerző kapcsolta össze – teljesen önkényesen, minden alap nélkül. A Betelepülési emlékmű szobrainak felállítása kedvéért ugyanis senki nem vágott ki egyetlen fát sem, és a Betelepülési emlékműnek semmi köze nincsen a Templom sétány japánakác-fasorához.

A hamis összekapcsolás hatását a szerző azzal igyekszik fokozni, hogy azt a látszatot kelti, mintha a Templom sétány japánakác-fasorának kivágása eldöntött tény lenne. – Pedig nem az. A Templom tér fejlesztésére készített koncepciótervben valóban szerepel a 6 db elöregedett japánakác kivágása, a helyükön egy parkolósáv kialakítása, s az utca másik oldalán egy új, korszerűbb, a mai helyzethez jobban igazodó új fasor telepítése. De ez csak egy koncepcióterv; kiviteli tervek még nem készültek, semmilyen engedélyezési vagy kivitelezési eljárásra ebben a témában még nem került sor, s ilyenről a testület nem is döntött.

A továbbiakban a szerző felsorolja a Pilisvörösváron az elmúlt húsz évben történt összes közterületi fakivágást (SPAR környéke, bányatelepi CBA előtti rész, Fő utca, Vásár tér), és egy kalap alá veszi mindegyiket, függetlenül attól, hogy ki, mikor, milyen okból, milyen célból és milyen körülmények között vágatta ki azokat. Ezzel a módszerrel azt sugallja, hogy a felsorolt fakivágások kivétel nélkül bizonyos vállalkozók üzleti érdekéből, a mindenkori önkormányzat bűnös asszisztálásával, „láncfűrészes fadoktorok" hamis szakértői véleményei alapján történtek, ráadásul úgy, hogy a fákat aztán nem is pótolták. Ez az állítás nem más, mint rágalom és hazugság.

A Fő utca teljes felújításakor például az önkormányzat egyetlen élő fát sem vágatott ki, csupán elszáradt, halott fákat, illetve korona nélküli csonkokat. A Fő utcát a felújítás előtt nem japánakác-fasorok díszítették, hanem beton villanyoszlopok és kusza vezetékek rondították el. A felújítás keretében ezeket eltüntettük, és helyettük kisvárosias hangulatú kandeláberes közvilágítást építettünk ki. A töredezett, toldozott-foldozott járdák, a gidres-gödrös kimosott murvás útpadka és az elhanyagolt árkok helyén az utca mindkét oldalon díszburkolatos járdát és parkolósávot építettünk, zöldszigeteket alakítottunk ki fákkal, virágokkal, bokrokkal.

A faültetésre sajnos kevés helyen volt lehetőség, mert a föld alatt futó számtalan vezeték (víz, szennyvíz, gáz, villany, közvilágítás, telefon, kábeltévé) védőtávolságát meg kellett tartani, s a keskeny Fő utcánkon a vezetékek mellett egyszerűn nincsen annyi hely, amennyi a fáknak és gyökereiknek szükséges lenne. Ezért helyeztünk el – kényszerűségből – ládás fákat a szélesebb járdákon vagy a járdák mellett, azon az elven, hogy a ládás fa is több a semminél.

A Vásár téri parkolók kialakításakor valóban volt fakivágás: 7 db császárfát (Paulownia tomentosa) vágtunk ki, melyeknek a gyökerei teljesen tönkretették a közelükben lévő járdák díszburkolatát, egyes helyeken 20 cm magas akadályokat képeztek, ezzel folyamatos balesetveszélyt jelentettek. A kivágott fák helyén az iskola működéséhez nélkülözhetetlen parkolósáv épült, a kivágott 7 császárfa helyett pedig a közelben (a Vásár tér hátsó részében és a Kápolna utca elején) 14 db kislevelű hársfát ültettünk.

A mostani önkormányzati többség és a jelenlegi polgármester idején, azaz az elmúlt kilenc év alatt az alábbi jelentősebb faültetéseket eszközöltük: a Fő utcán a Szociális Otthon előtt 15 db pirosvirágú galagonya, az Erdei kápolna mögötti parkban 20 db kislevelű hársfa, a „Lahmkruam" Helytörténeti Emlékparkban a létrehozásakor 5 db hársfa és 4 db csavart fűz , a Görgey utcai játszótér melletti parkban a létrehozásakor 6 db hársfa, a Fő utcán a Fő utca-felújításkor 15 db beültetett hársfa és 50 db ládás fa, a Vásár téri parkolók építésekor a Kápolna utcában és a Vásár téren 14 db kislevelű hárs, a Templom téri iskola előtti új parkoló építésekor a parkoló mellett és az iskola előtt 5 db kislevelű hárs, a „Lahmkruam" Helytörténeti Emlékparkban a kiszáradt fák helyett pótlásként 3 db Virágos kőris, 3 db Díszalma és 2 db Csörgőfa fa, a Báthory utcában a Saint-Gobain WEBER Terranovával együttműködve 70 db platán, a Nagy Imre utcában a Saint-Gobain WEBER Terranovával együttműködve 30 db hárs. Ez összesen 242 db fa! S ehhez jön még ráadásul a Cigány-tó alatti területrészen, az Aranyhegyi-patak mentén elnyúló kb. 46 méter széles sávban, a Saint-Gobain WEBER Terranovával együttműködve telepített 1 hektáros erdő (hazai nyár, szürke nyár, éger, fűz).

Azt gondolom, a fentiek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a jelenlegi képviselő-testület és a jelenlegi polgármester a fák tisztelője és barátja. Az élet, a fejlődés időnként mégis megkívánhatja egyes fák kivágását. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy a végletekig ragaszkodunk egy meglévő, de már az életünket akadályozó állapothoz, hanem az, hogy a józanész alapján mérlegelünk, s ha választani kell néhány fa és a fejlődés között, akkor a fejlődés mellett döntünk, s a kivágott fák helyett, máshol, új fákat ültetünk.

A környezetvédelem és a hangulatkeltési kísérlet pedig két nagyon különböző dolog.

Gromon István polgármester