Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

A Német Egység Napján (2015.10.03.)

2015-10-04

Tisztelt Roland Polaschek Polgármester Úr!
Tisztelt Flavien Neuvy Polgármester Úr!
Kedves Gerstetteni Barátaim!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagy öröm számomra, hogy itt Gerstettenben együtt ünnepelhetem Önökkel a Német Egység Napját – az egykori NDK területén újraalakított tartományoknak a Németországi Szövetségi Köztársasághoz való csatlakozásának 25. évfordulóján.

Roland Polaschek polgármester úr hosszú évek óta mindig meghív erre az ünnepségre, de eddig sajnos mindig volt valami, ami megakadályozott az utazásban. Nagy öröm számomra, hogy most, a 25. évfordulón eleget tudtam tenni a meghívásnak. Nagy öröm azért, mert 1990. október 3-a a meggyőződésem szerint nemcsak a német egység létrejöttének volt döntő pillanata, hanem egyben az európai egységnek is. Az európai egység pedig számunkra legalább akkora öröm volt, mint a németek számára.

Aki a második világháború után Európa szerencsésebbik, nyugati felében élt, talán elképzelni sem tudja, hogy mekkora öröm volt nekünk, kelet-európaiaknak – keletnémeteknek, magyaroknak és másoknak – az 1989-90-es rendszerváltozás, a kommunista diktatúrák és diktátorok bukása, a megszálló szovjet hadsereg kivonulása, a többpártrendszer bevezetése, a piacgazdaság, a demokrácia, egyszóval a szabad élet eljövetele. Mert, hogy mit jelent a szabadság, azt igazán csak az érti meg, aki volt már rabságban. Hogy mit ér a demokrácia, csak az tudja, aki élt már diktatúrában. Hogy mit ér a függetlenség, csak az tudja igazán, aki élt már megszállott országban.

Mi, a keleti blokkhoz tartozó országok népei 40 éven át éltünk rabságban: a szovjet megszállók és helytartóik uralma alatt, egypártrendszerű kommunista diktatúrában, tanácsrendszerben, ateista-kommunista ideológiai terrorban, osztályharcban, világnézeti elnyomásban, vallásüldözésben. Dolgoztunk a kollektivizált mezőgazdaságban, az államosított gyárakban, tanultunk az ideológiai harcot folytató állami iskolákban, végrehajtottuk a tervgazdaság primitív előírásait, viseltük a szegénységet és a megaláztatásokat.

Voltak, akik megalkudtak, kiszolgálták a rendszert, beléptek a kommunista pártba, megtagadták világnézetünket, elveiket, meggyőződésünket, szajkózták a kötelező hazugságokat, és mindezért cserében némi kedvezményt kaptak. Akik erre nem voltak hajlandók, azok egész életünkben másodrangú állampolgárok voltak, kiszorítva a felsőoktatásból, a közéletből, a tudományos és a gazdasági életből, az anyagi gyarapodásból. De akik árulók lettek, azok is csak egy relatív jobblétet szereztek maguknak: egy kis előnyt, egy kis kedvezményt az általános szegénységen és rabságon belül. A szabadság, a fejlett nyugati világ számukra is elérhetetlen messzeségben volt.

És akkor, szinte csodával határos módon néhány hónap, egy-két év alatt megváltozott minden. Mihail Gorbacsov, a Szovjet Kommunista Párt újgenerációs főtitkára a Szovjet Kommunista Párt XXVII. kongresszusán, 1986 februárjában meghirdette a glasznoszty ("nyíltság"), a peresztrojka ("átalakítás"), és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés "gyorsítása") programját. 1988-ban bejelentette, hogy a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és lehetővé teszi a keleti blokk országainak, hogy saját belügyeiket meghatározzák.

Ezzel kiengedte a szellemet a palackból. Először Magyarországon, majd sorban a többi kelet-európai országban is megkezdődött a kommunista rendszer átalakításáért, felszámolásáért vívott küzdelem. Magyarországon 1987-ben ellenzéki szervezetek, majd 1988-tól ellenzési pártok alakultak. 1988 tavaszán tüntetések voltak a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítése ellen. 1989 februárjában Németh Miklós miniszterelnök és Franz Vranitzky osztrák kancellár megegyezett az osztrák-magyar határzár felszámolásáról. Áprilisban megkezdték az „ideiglenesen" Magyarországon állomásozó szovjet csapatok részleges kivonását Magyarországról. Májusban – elsőként a keleti-európai pártállami vezetők közül – felmentették tisztségéből Kádár Jánost, a magyarországi kommunista állampárt vezetőjét. 1989. augusztus 19-én a Páneurópai piknik alkalmából megnyitott osztrák-magyar határon át több száz keletnémet állampolgár menekült Ausztriába. Bő két hét múlva, 1989. szeptember 10-én a magyar kormány bejelentette, hogy másnap 0 órától lehetővé teszik a keletnémet állampolgárok kiutazását más országokba. Rövid idő múlva Csehszlovákia, majd maga az NDK is megnyitotta határát a Nyugat-Németországba, s november 9-én este 23 órakor Berlinben, a Bornholmer Strasse átkelőnél felnyitották a sorompókat...

Ettől kezdve nem volt megállás: a következő néhány hónap alatt a Szovjet birodalom felbomlott, Európa megosztottsága megszűnt, az Európai Egység létrejött. A volt szocialista országok pedig – élve a szabadsággal – elindultak a jogállamiság, a többpárti demokrácia és a piacgazdaság kiépítésének útján, s amint lehetett, fokozatosan csatlakoztak a NATO-hoz, majd az Európai Unióhoz. Ma már az Európai Unió tagállamainak több mint az egyharmadát teszik ki a volt szocialista országok, s a régi tagokkal együtt, közösen igyekszünk boldogulni.

Kedves Barátaim!

Természetesen vannak köztünk különbségek gondolkodásban, érdekekben, körülményekben, célokban, lehetőségekben. De arra kell törekednünk, hogy ugyanúgy, mint 1989-90-ben, összefogjunk, s egyre magasabb szintre fejlesszük a kölcsönös előnyökön alapuló korrekt együttműködést. Csak így van esélyünk arra, hogy megőrizzük Európa lényegét: a keresztény hitre és keresztény erkölcsre, valamint az ókori görög és római kultúrára épülő, demokratikus és szociálisan érzékeny társadalmi berendezkedést.

Az egyesült Európa ugyanis, ma már új, nagy – belső és külső – kihívásokkal néz szembe. A belső kihívások között megemlíteném pl. a társadalom elöregedését, az alacsony születésszámot, az erkölcsi- világnézeti kifáradást, a család válságát, a társadalmi devianciák terjedését; a külső kihívások között a világgazdasági versenyt, a fegyveres konfliktusokat, a klímaváltozást, a környezetszennyezést, vagy éppen a legújabbat, a soha nem látott méretű migrációt.

Ezekkel a kihívásokkal meggyőződésem szerint csak akkor van esélyünk eredményesen szembe nézni, ha megerősítjük közös európai házunk alapjait: ha megújítjuk keresztény elkötelezettségünket, ha minden körülmények között ragaszkodunk az igazsághoz és az igazságossághoz, ha tiszteletben tartjuk mások szabadságát, és gyakoroljuk a felebaráti szeretet. Így lehetünk elég erősek ahhoz, hogy fenntartsuk a saját jólétünket, és hozzá tudjunk járulni ahhoz, hogy másutt is béke, jólét és szabadság legyen – Szíriában, Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, Fekete-Afrikában és mindenütt a világon.

A kisemberek erejével, valamint jó szándékú, bátor, áldozatkész politikusok munkájával – lásd Helmuth Kohl és Mihail Gorbacsov – mindez lehetséges. Ahogy lehetséges volt a XX. század utolsó évtizedében, a német egység és az európai egység megteremtésekor.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Gerstetten, 2015. október 3.