Pilisvörösvár Város Hivatalos Honlapja »

 

Vörösvárért Közéleti Egyesület a Facebookon »


Vörösvári Újság »


Művészetek Háza »


Pilis TV »

Fejlesztések 2010

Fő utca-rekonstrukció
2011-03-04

Mintegy két és féléves előkészítés és féléves kivitelezési munka után befejeződött Pilisvörösvár városközpontjának közterület-felújítása. Pilisvörösvár Város Önkormányzatának ez az összességében közel 1 milliárd forint összértékű beruházása részben Európai Uniós (KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0008) és hazai (Útpénztári) támogatásból, részben önkormányzati saját forrásból valósult meg.

Összefoglalónkat Gromon István polgármester sajtóközleménye alapján állítottuk össze, amelyet a Fő utca és a Fő tér 2010. december 18-i ünnepélyes átadására adott ki.

Útnyitás a Béke utcában
2011-03-04

A Béke utca a legutóbbi időkig Vörösvár egyik legfurcsább utcája volt, elkezdődött, véget ért, aztán megint elkezdődött. A Postakert utcánál ugyanis egy jó százméteres szakaszon magánterület vágta ketté a közterületet. Az északi lakókörzet beépülése, a közösség érdeke egyre inkább kikövetelte, hogy az utca eleje összekötést nyerjen a másik végével, és ne kelljen a Postakert utca felé kerülni autósoknak, gyalogosoknak egyaránt.

Betelepülési és partnerkapcsolati emlékmű
2011-03-04

A megújult Fő téren látható városunk legújabb emlékműve: a Betelepülési és partnerkapcsolati emlékmű, amely egy 130 cm átmérőjű, feliratos bronzkorong. Az emlékművet Gromon István polgármester ötlete és elgondolásai alapján Raffai Dávid szobrászművész készítette el a közterületi munkák fővállalkozója, a Magyar Aszfalt Zrt. megbízásából. A dombormű a Városháza nagykapuja előtt, a díszburkolatban van elhelyezve, biztonsági okokból 20 cm vastag betonkorongba ágyazva. Emitt az emlékmű látványtervét közöljük, a 2. oldalon lévő fotóalbumunkban pedig látható róla egy színes fotó is.

Mégsem lesz kétszintű vasúti?közúti kereszteződés Vörösváron?
2010-11-29


November 4-én ? mint derült égből villámcsapás ? váratlan és nyugtalanító tartalmú levelet kapott Gromon István polgármester a vasút-rekonstrukcióval, ezen belül is a kétszintű vasúti-közúti kereszteződés építésével kapcsolatban.

A levélben Völgyi Miklós, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. igazgatója és Molnár Richárd régióvezető arról értesítik a polgármester urat, hogy szakmai aggályok merültek fel a kétszintű kereszteződésre vonatkozóan.


Fő utca program: pillanatképek
2010-11-28

Sorozatban zajlanak a kooperációs megbeszélések a Városházán, van, hogy egy nap több is: a szakemberek, tervezők, műszaki ellenőrök egymásnak adják a kilincset.

Külön egyeztetnek a Fő utca program keretében a kábelkiváltás, járda- és parkoló-építés, külön az épület-felújítások és külön a jelzőlámpás csomópont építésében érintettek. A lapzárta hetében látványos változásokat tapasztalhattak a Fő utcán járók: óráról órára alakul át a Fő utca ? Szabadság utca kereszteződése. Az évtizedek óta kialakult közlekedési rend, utcakép pillanatok alatt átrendeződik, s nekünk hamar meg kell szokni az újat, hogy balesetmentesen közlekedhessünk. Áthelyeződik zebra, buszmegálló, terelősziget nő ki a földből, forgalmi rend változik.

Kooperációs értekezleten
2010-10-28

Október 18-án ellátogattam a Fő utca program egyik szokásos kooperációs, azaz egyeztető értekezletére.

A programban érintett vezetők és szakemberek minden hétfőn délelőtt találkoznak a Városházán, hogy a rendkívül sok odafigyelést és egyeztetést igénylő munkafolyamatokat összehangolják, a felmerülő problémákat megoldják, a teendőket megbeszéljék.

Felavatták a bányatelepi Bányász Emlékparkot
2010-09-28

Szeptember első vasárnapján a hatvanadik Bányásznapot ünnepelték Magyarországon. Az ünnepi események sora már napokkal korábban megkezdődött, a központi ünnepséget szeptember 2-án, csütörtökön tartották Kazincbarcikán.

A Dorogi Szénmedencében 12 településen tartottak megemlékezést. Pilisvörösváron szeptember 3-án a Bányatelepen felavatták a Bányász Emlékparkot, amelynek központi helyén a Városháza elől ide áthelyezett emlékmű áll.


A városi fejlesztésekről
2010-08-28

Nagy erővel folynak városszerte az önkormányzati építkezések. A legnagyobb és leglátványosabb munkák a Fő utca program keretében zajlanak. A Duna Menti Regionális Vízművek saját kivitelezésben és finanszírozásban korszerűsíti a meglévő vízvezeték-hálózatot ? lassan a beruházás végére érve.

A munkások a Fő utca egy részén együtt dolgoznak a Magyar Aszfalt munkásaival, akik a Fő utcai zárt rendszerű csapadékcsatornát építik: így a baloldali és jobboldali járda is felbontásra került ? a leszűkült utca miatt átmenetileg megnehezedett a közlekedés a 10-es főút vörösvári átkelési szakaszán.


A Művészetek Háza ünnepélyes átadása
2010-06-16

Régóta várt eseményre hívták a vörösváriakat a városszerte kifüggesztett plakátok május harmadik, pünkösdi hétvégéjén: a Művészetek Háza átadóünnepségére.

A kétnapos gazdag programban koncertek, színi előadás, az egyesületek, iskolák és óvodák műsorai, kiállítások szerepeltek. Az átadóünnepség keretében emlékeztek meg a gröbenzelli partnerkapcsolat fennállásának 20. évfordulójáról is. Az ünnepségsorozat vasárnap este vidám bállal zárult.

Technika az új Művészetek Házában
2010-06-15

Megújult a Ház! A tágas előcsarnokba lépve a sok faburkolat, a tetszetős világítótestek melegséggel, barátságos benyomással fogadnak.

Arra voltam kíváncsi, hogy az impozáns nagyteremben és környékén hogyan gondoskodik a technika arról, hogy mi nézők, hallgatók jól érezzük magunkat, valamint arról is, hogy milyen berendezések teszik kellemessé szemünknek-fülünknek az ott látottakat és hallottakat.


Következő >> Utolsó
1 - 10/ 14 cikkből